Vágólapra másolva!
Mindössze 10-20 fillérrel változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzésekhez képest, később kismértékben gyengült a forint. Kereskedők szerint részben megnyugvást okozott a piacokon a görögországi bizalmi szavazás, azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a megszorító intézkedések megszavazása még nem lefutott ügy.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
09:59
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

267 körül indította a napot az euró

Szerda reggel nyolc óra körül 267,20 forintot ért az euró a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 185,68 forintba került, míg a svájci frankot 220,67 forinton jegyezték. Kedd este hét óra előtt az euró 267,13, a dollár 185,50, a svájci frank pedig 220,38 forintot ért a devizapiacon.

Csakúgy, mint a térségi és más, kockázatosabb valutákét általában, a forint pályáját is az euró helyzetét nehezítő fejlemények határozzák meg: az óvatosság, a kockázatkerülés részint a második félévi világgazdasági kilátások miatt, részint a görög államadósság-válság fordulatai - írta elemzők véleményét idézve szerda reggel a Dow Jones hírügynökség.

Az elemzők szerint szerdán a forint várhatóan megtartja a keddi hangulatjavulás hozta erősödést, és támogatja a javuló adósságpályakép és az a kilátás is, hogy idén az elemzők szerint már nem várható kamatcsökkentés a Magyar Nemzeti Bank részéről - írta elemzők véleményét idézve szerda reggel a Dow Jones hírügynökség.

11:16
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült az euró, a dollár és a frank is

Negyed tízkor 266,91 forint volt az euróárfolyam a bankközi devizapiacon. A dollárt 185,30 forinton jegyezték ekkor, a svájci frankkal pedig 220,17 forinton kereskedtek.

11:47
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

A Fed döntésére figyel szerdán a piac

A Raiffeisen Bank elemzése szerint szerdán a görög hírek mellett a Fed kamatdöntő ülésére figyelhet a piac, a jegybanki kommentár azonban várhatóan nem lesz túl optimista, mivel a gazdasági adatok jelentős lassulásról számoltak be az elmúlt időszakban. A bank devizakereskedői 266,60 és 268,35 közötti eurót várnak szerdán.

12:38
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

Árnyalatnyit erősödött a frank és a dollár

Fél 11 után néhány perccel 267 forintos árfolyamnál tartott az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 185,48 forintot kértek a kereskedők, a svájci frank pedig 220,45 forintot ért.

Kereskedők szerint részben megnyugvást okozott a piacokon a görögországi bizalmi szavazás, azonban a bizonytalanság nem múlt el. Az elemzők szerint ugyanis nem biztos, hogy azok a képviselők, akik kedden bizalmat szavaztak a kormánynak, a megszorító intézkedésekre is igent mondanak.

13:55
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

186 forintnál a dollár

Nem sokkal dél előtt 267,11 forintot kértek a kereskedők egy euróért a devizapiacon. Az amerikai dollár 185,99 forintba került ekkor, míg a svájci frank 220,80 forintot ért.

16:00
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé gyengült a forint az euróhoz képest

Délután kettő órakor 267,57 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 185,82 forintot kellett fizetni, míg a svájci frankot 220,80 forinton jegyezték.

17:40
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint a svájci frankkal szemben

Délután fél négy után nem sokkal 267,27 forintot adtak a kereskedők egy euróért a bankközi devizapiacon. A svájci frank jegyzése 221,30, a dolláré pedig 185,95 forinton állt.

19:10
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az euróval szemben erősödött a forint

Erősödött a forint az euróval szemben, délután öt óra után nem sokkal 266,87 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A svájci frank jegyzés a 221 forintos érték körül mozog, öt óra után 221,17 forintot ért a svájci deviza, a dollár pedig 184,89 forinton állt.

20:55
június 22, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a dollár a forinthoz képest

Nem változott az euró árfolyama: este hét óra előtt nem sokkal 266,8 forinton jegyezték. A svájci frank tartotta a 221 forint körüli árfolyamát, a dollár pedig erősödött: 185,07 forintot kellett érte fizetnünk.