Lassul a kínai növekedés

2005.07.12. 9:39

A kínai kormány a gazdasági növekedés jelentős lassulására számít az idén. A kormány 8,8 százalékos évi átlagos GDP-bővülést vár.

A kínai kormány fejlesztési és reformbizottságának becslése szerint a kínai GDP az első félévben 9,3 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A korábbi növekedési ütem fenntartásához évi 15 százalékos hitelbővülésre lenne szükség, de ezt a kormány 12 százalékra korlátozta. A bizottság előrejelzése szerint az export növekedése a második félévben ugyancsak lassulhat, és ezért csökkenhet a nyomás a jüan felértékelésére.

Tavaly a kínai GDP 9,5 százalékkal nőtt, míg az idei első negyedévben 9,4 százalékkal. Az elemzők eredetileg 8-9-9,1 százalékos többletre számítottak, de a tőkeberuházások sokkal nagyobbak voltak a vártnál. Tavaly az elemzők világszerte a szupergyors kínai GDP-növekedést is okolták a kőolaj és a nyersanyagok nagy drágulásáért. Azóta a kínai olajimport 21 százalékkal csökkent az első félévben a tavalyi első félévihez képest.

Nemzetközi elemzők korábban azt várták, hogy Kína gazdasági növekedése az idén 8,4 százalékra lassul, és jövőre a bővülés üteme 8 százalékra csökken. A túlfűtöttnek tartott ütem lassítása a kínai kormány célja is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK