A csatlakozással nem jön több működő tőke

Vágólapra másolva!
Egy, az Economist Intelligence Unit (EIU) által készített elemzés szerint az Európai Unió bővítése a várakozásokkal ellentétben nem hoz majd jelentős fellendülést az új tagállamokban a külföldi működő tőke beáramlásában. Az újonnan csatlakozók fokozatosan teret veszítenek Ázsiával szemben - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az EIU szerint az unióba most belépő államok már learatták az integrációból származó előnyöket, legalább is a külföldi befektetések terén. A csatlakozással kedvezőbbé váló kockázatértékelést ugyanis ellensúlyozza a szigorúbb EU-s szabályok átvétele, a magasabb bérek és a lassuló reformok lehetősége - állapítja meg a londoni gazdaságkutató intézet hamarosan megjelenő jelentésében. Az EIU szerint az új tagállamoknak keményen kell dolgozniuk üzleti környezetük javításán és versenyképességük megőrzésén.

Az elmúlt 13 évben a rendszerváltó országok közül a most csatlakozó államok kapták a külföldi befektetések 60 százalékát, de a befektetett összeg 2003-ban már megfeleződött az előző évhez képest, ami egyrészt a privatizációk befejeződésével, másrészt a beruházások keletebbre - elsősorban Ázsiába - tolódásával magyarázható.

Az EIU szerint ezen államoknak a következő nagy lökést az euró bevezetése adhatja majd a külföldi működő tőke beáramlása szempontjából. Az államok bérköltségei ma már nem jelentenek jelentős vonzerőt a külföldi cégek számára. A kutatóintézet arra is felhívja a figyelmet, hogy a külföldi működő tőke nagysága az EU korábbi 15 tagországában várhatóan jóval nagyobb marad, mint az újonnan csatlakozóknál - írja a Világgazdaság.