A 2008-as pánik óta a legrosszabb negyedévet produkálta a Wall Street

tőzsde, tőzsdepánik, zuhan a tőzsde, értékpapír piac, New York
Vágólapra másolva!
Katasztrofális negyedévet hagyott maga mögött a New York-i tőzsde a pénteki kereskedési nappal. A három évvel ezelőtti krízis óta ez volt a leggyengébb három hónapos periódus.
Vágólapra másolva!

Jelentős mínusszal zárt pénteken a New York-i értéktőzsde mindhárom fő mutatója. a A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 2,16 százalékkal 10 913,38 pontra esett, az S&P 500-as mutató 2,50 százalékkal 1131,42 pontra , a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 2,63 százalékkal 2415,40 pontra csökkent.

Ez év szeptembere sorozatban az ötödik veszteséggel záruló hónap volt, az elmúlt negyedévet nézve pedig a Lehman Brothers 2008-as összeomlását követő nagy válság óta nem akadt hasonlóan rossz időszak. Az S&P 500-as index 14 százalékkal zuhant az utóbbi három hónapban, csak szeptemberben több mint 7 százalékot - írta internetes oldalán a Reuters hírügynökség.

A pénteki esést a kínai feldolgozóipar teljesítményéről megjelent csalódást keltő adatok megjelenésére vezetik vissza, a negyedéves csökkenés mögött pedig összességében az eurózóna válsága, a korábbi amerikai leminősítés, illetve általában a világgazdaság romló kilátásai állnak - írta a Reuters.