Sarkozy: Görögország bukása egész Európa bukása lenne

Nicolas Sarkozy francia miniszterelnök, francia választások
Vágólapra másolva!
Miután Párizsban találkozott Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel, Nicolas Sarkozy francia elnök azt mondta, tárgyalásuk során "megbizonyosodott" afelől, hogy Görögország eltökélt a pénzügyi segítség fejében vállalt kötelezettségei teljesítése iránt - jelentette internetes oldalán a Reuters hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Görögország hosszú hónapok óta az eurózóna országai által összeállított segélyalap hiteleire szorul, hogy elkerülhesse az államcsődöt. Ennek fejében a kormány drasztikus megszorító intézkedések bevezetését vállalta, a fenntartható működés elérése érdekében. Ezen intézkedések azonban akadoznak, ráadásul maradéktalan végrehajtásuk esetén sem biztos, hogy elegendőek az ország megmentéséhez, a nemzetközi piacon ezért szinte biztosra veszik a csődöt.

A francia elnök azt is mondta, a következő napokban Németországba utazik, hogy egyeztessen Angela Merkel kancellárral a Franciaország és Németország közötti, "Európa védelmét" szolgáló együttműködés folytatásáról. A megbeszélések egyik témája a görög adósságválság megoldása lesz.

"Görögország bukása egész Európa bukása is lenne", ezért nemcsak a morális szempontok, de a gazdasági érdekek is azt diktálják, hogy az eurózóna országai segítsék az adósságát önerőből törleszteni képtelen államot - jelentette ki Sarkozy.

Csütörtökön a német parlament hozzájárult, hogy Németország a korábban elfogadottnál nagyobb mértékben vállaljon garanciát a közös európai válságalap (EFSF) hiteleire, a piacokat azonban ez sem nyugtatta meg, az euró csütörtökön gyengült a főbb devizákkal szemben.