Többszáz étterem tiltakozik Matolcsynál az egységes ételutalvány ellen

Vágólapra másolva!
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete szerint a kormány által tervezett egységes ételutalvány komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektorban. A szervezet azt javasolja, hogy válasszák ketté a juttatási keretet, a nemzetgazdasági miniszterhez is eljutatott javaslathoz néhány nap alatt közel négyszáz étterem csatlakozott.
Vágólapra másolva!

Komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektorban több tízezer embernek munkát adó kis- és középvállalkozásoknak az egységes étkezési utalvány bevezetése, ezért a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) annak megbontását javasolja - közölte Háber Tamás a szervezet elnöke.

A kormány döntést még nem hozott, de már bejelentette, hogy megszünteti a hidegételes és a melegételes utalvány közötti különbséget és bevezeti az egységes ételutalványt. Balog Ádám, az adóügyekért felelős helyettes államtitkár az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, hogy ezzel a lépéssel jelentősen segítik a kisjövedelműeket abban, hogy megfelelően tudják felhasználni, és legálisan tudják felhasználni az utalványaikat.

"Amikor a hidegétel-utalvány gyakorlatilag kivezetésre került, annak értékbeli mennyisége szinte egy az egyben átment a melegételre. Ezt követte egy sajnálatos folyamat, ahol a melegétel-utalvány kvázi hidegétel-utalványként funkcionált. Úgy látjuk, hogy nem szabadna megengedni, hogy ne legyen egyáltalán lehetőségük a munkavállalóknak ilyen utalványok beváltására" - mondta akkor az államtitkár.

A multiktól félnek

A legnagyobb vendéglátóipari érdekképviseleti szervezet most épp azt kifogásolja, hogy a kormány által benyújtott, az adózásra vonatkozó törvényjavaslat azonos módon kezeli a hideg- és melegétkezési utalványt, ez egységes utalvány bevezetését jelenti, amely élelmiszervásárlásra és éttermi, munkahelyi étkezésre egyaránt felhasználható lesz és így annak nagy részét várhatóan a multinacionális bevásárló láncokban használják majd fel.

A szervezet azt javasolja, hogy a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 ezer forintos juttatási keretet 12 ezer forintos meleg étkezési és emellett - ezzel egyidejűleg adható - 6 ezer forintos hideg étkezési juttatási keretekre. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez is eljutatott javaslathoz néhány nap alatt közel négyszáz étterem csatlakozott - hangsúlyozzák.

A béren kívüli juttatások rendszerét a Bajnai-kormány által hozott intézkedések erősen meggyengítették, bizonyos elemei a megszűnés határára kerültek - hangsúlyozzák. A Századvég Gazdaságkutató Intézet kutatása alapján a hideg étkezési utalvány, mely egyaránt népszerű volt a munkaadók és a munkavállalók körében a közel 100 százalékos adóteher miatt jelentősen visszaesett, és bár a kedvezményes adókörbe került meleg étkezési utalvány forgalma nőtt, összességében elmondható, hogy az ételutalványok felhasználása 2010-ben csökkent.

"Polgári étkezési kultúra"

A törvény hosszú évek óta preferáltan kezeli a meleg étkezési utalványt a hideggel szemben, melynek a hazai vendéglátásra gyakorolt pozitív hatása egyértelmű és markánsan érzékelhető - hívják fel a figyelmet. A hideg étkezési utalvány az elmúlt években pénzhelyettesítő, bérkiegészítő eszközként működött, míg a meleg étkezési utalvány a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egészséges, polgári étkezési kultúra elősegítését szolgálta - áll a közleményben.

A vendéglátóiparban jelentős számú kis- és középvállalkozás működik, amelyek jelenleg is több tízezer munkavállalónak adnak megélhetést, az egységesített ételutalvány ezeknek a vállalkozásoknak az életét tenné nehezebbé, illetve lehetetlenítené el Háber Tamás szerint.