A hírbe hozott Mol mentette meg a BUX-ot

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,35 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 23 665,50 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények egy utóbb ellentmondásosnak bizonyult hírre erősödő Mol kivételével veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

A Mol 515 forinttal, 2,48 százalékkal 21 240 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 35 forinttal, 0,58 százalékkal 5 965 forintra csökkent, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,00 százalékkal 588 forintra esett, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 80 forinttal, 0,17 százalékkal 46 600 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 536,3 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,44 százalékkal 22 850 forintra csökkentette értékét.

A Mol árfolyama fél háromig 20 800 forint alatt mozgott, majd hirtelen mintegy 600 forintot, közel 3 százalékot ugrott fel. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a hirtelen emelkedés egybeesett azzal a hírrel, miszerint Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta a Bloomberg hírügynökségnek, hogy az állam még az idén megvásárolná az orosz Surgutneftegasnak (Szurgutnyeftyegaz) a Mol-ban lévő 21,1 százalékos részesedését.

A bejelentésre a Mol piacán spekulatív vásárlások indultak, amelyekre gyorsan felszaladt az árfolyam - mondta a kereskedő. Hozzátette, hogy véleménye szerint a Mol üzletmenete szempontjából nincs jelentősége az ügyletnek, akár létrejön, akár nem. A társaság alapszabálya szerint ugyanis egyik tulajdonos sem szavazhat a cégben 10 százaléknál nagyobb súllyal, vagyis akárki a tulajdonosa az érintett részvénycsomagnak, nem lesz nagyobb befolyása. Ezenkívül az adásvétel a Mol részvények közkézhányadára sincs hatással.

A Molt leszámítva a többi vezető papír gyengült, a pozitív nyitás után folyamatosan lefelé tartottak az árfolyamok, és ezzel a magyar piac elszakadt az európai tőzsdéktől, ahol általában pozitív tartományban mozogtak az indexek - fejtette ki Varjú Péter. Úgy vélte, ennek oka, hogy a BÉT az elmúlt napokban felülteljesítő volt, az indexet elsősorban mozgató OTP erősödése kicsit megtorpant, és a befektetők profitot realizáltak.