Népszabadság: Brüsszeltől várnak segítséget a nyugdíjbiztosítók

Vágólapra másolva!
Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a nagy európai biztosítótársaságok a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat szerintük fenyegető új terve miatt - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Fenyegetve érezve a közel hárommillió magyar magánpénztári tag 2700 milliárd forintos nyugdíj-megtakarítását, a tizenkét legnagyobb európai biztosítótársaság levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez és a témában felelős biztosokhoz, valamint az Európai Tanács elnökéhez, hogy "térítsék jobb belátásra a magyar kormányt" - írja a Népszabadság.

A társaságok sérelmezik azt is, hogy a kormány a magánpénztári tagokat arra ösztönzi, hogy térjenek vissza az állami felosztó-kirovó rendszerbe. A biztosítók szerint ezzel felülírja a korábbi reformintézkedéseket. A társaságok jelzik: maguk is készek tárgyalni a kormánnyal a kölcsönösen elfogadható megoldásról, amely tiszteletben tartja az uniós alapelveket is.

A napilap értesülése szerint a választ már fogalmazzák Olli REhn pénzügyi biztos munkatársai. Mivel a nyugdíjrendszer kialakítása nemzeti hatáskörbe tartozik, ráadásul az utóbbi időben a bizottság is erős nyomást gyakorol a tagállamokra a hiánycsökkentés miatt, így kérdéses, hogy Brüsszel mit lép.