Céges jelentések és a kínai kamatemelés rántotta le a New York-i tőzsdét

Vágólapra másolva!
Jelentősen estek a vezető New York-i tőzsdeindexek kedden, amit a részben csalódást okozó céges jelentésekre, illetve a kínai kamatemelésre vezetnek vissza a kereskedők.
Vágólapra másolva!

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,47 százalékkal 10 980 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,76 százalékkal 2437 pontra gyengült. Az S&P 500-as mutató 1,59 százalékkal 1166 pontra hanyatlott.

A kereskedők azt mondták, hogy az alaphangulatot az Apple és az IBM adta meg, amelyek még a hétfői kereskedés leállítása után csalódást okozó negyedéves eredményekről számoltak be. Az Apple árfolyama mintegy két százalékos veszteségen állt, mivel iPad-eladásai elmaradtak egyes szakértői várakozásoktól. Egy nappal korábban az Apple árfolyama még történelmi csúcson állt. Az IBM árfolyamának mintegy 3 százalékos esését az okozta, hogy a harmadik negyedévben csökkent a társaság szolgáltatási üzletágának a bevétele, méghozzá sorban már a harmadik negyedévben.

Rontotta a befektetői hangulatot, hogy Kínában szerdától emelik a kamatot, 2007 óta először. Elemzők szerint az intézkedés hatására lassulhat a kínai gazdaságnövekedés, ami befolyásolja az ázsiai országba exportáló cégek nyereségét. A kínai fogyasztás várható mérséklődésére elsősorban az energiaszektor cégei gyengültek. Az ágazati vállalatok mutatója 1,7 százalékkal csökkent.