Népszabadság: A gazdasági tárca nem kér az MNB-javaslatból

Vágólapra másolva!
Udvarias levél formájában közölte a kormány az Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy nem kér a jegybanki vezetőknek a hitelezés átláthatóságát javítani szándékozó javaslataiból - írja szerdai számában a Népszabadság. A jegybanknál még bíznak benne, hogy elképzeléseikből még idén törvény lehet.
Vágólapra másolva!

Az MNB szeptemberben szedte pontokba, hogy szerintük milyen intézkedésekkel lehetne javítani a lakossági hitelek átláthatóságán, a csomagot pedig eljuttatták a kormány illetékes miniszteréhez.

A Népszabadság úgy tudja: a válaszlevélben a Matolcsy György vezette tárca kifejezte egyetértését a javaslatban megfogalmazott célokkal, a lakossági hitelek átláthatóbb árazásával és a termékek összehasonlíthatóságának javításával. Egyben jelezte, hogy folyamatban van az egyes pénzügyi tárgyú jogszabályok megalkotásáról, valamint módosításáról szóló előterjesztés kidolgozása, melynek során egyeztetni fognak a pénzügyi intézmények képviselőivel az MNB javaslatairól is. A törvénytervezet várhatóan év végéig kerül az Országgyűlés elé.

A lap szerint úgy kell lefordítani a tárca üzenetét, hogy az MNB javaslatai az asztalfiók mélyére kerülnek, azzal a továbbiaknak nem óhajt érdemben foglalkozni a kormány. Amint az MNB-nek is jelezték, már a parlament előtt van a Rogán Antal és Kósa Lajos által sürgősséggel benyújtott javaslatcsomag a hitelfelvevők helyzetének javítására.

Az MNB szerint azonban a két csomag nem feleltethető meg egymásnak, a jegybank szerint a törvényjavaslat nem biztosítja a lakossági hitelek árainak teljes átláthatóságát. Szerintük a képviselői javaslat nem biztosítja például, hogy csökkenő kamatkörnyezet esetén a korábban megállapított ügyfélkamatok is mérséklődjenek.