Orbán: A magyar uniós elnökség fontos változásokat hoz majd nyugdíjügyben

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a jövő évi uniós magyar elnökség alatt fontos demográfiai és családpolitikai lépéseket tervez annak érdekében, hogy a jövőbeni nyugdíjasok helyzete biztosítva legyen.
Vágólapra másolva!

A magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügy vonatkozásában is - mondta Orbán Viktor szerdán az Európai Senior Unió elnökével folytatott budapesti megbeszélése során.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Bernhard Worms-t, az Európai Senior Unió elnökét, Marilies Flemming alelnököt és Iván Lászlót, a Fidesz nyugdíjas tagozatának országos elnökét. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy egész Európában alapvető kérdéssé vált a család- és demográfiai politika, amely egyben az alapját képezi annak, hogy a jövőbeni nyugdíjasok is megfelelő ellátásban részesülhessenek majd .

A magyar kormányzat és a hazai idősügyi szervezetek szorosabb kapcsolatokat szándékoznak kiépíteni az Európai Senior Unióval, és azt tervezik, hogy minden nyáron részt vesznek a szervezet nyári politikai akadémiáján. A közlés szerint az európai nyugdíjas szövetség elnöke szeretne a jövőben magyar egyetemekre is ellátogatni, hogy az egyetemisták és az idősebbek közötti együttműködéssel kapcsolatban tanácsokat adjon.