Benyújtották a lakáshiteleseket segítő törvényjavaslatot

Vágólapra másolva!
Nem módosítható az ügyfél számára kedvezőtlenül a hitelszerződés, öt évente egy ingyenes előtörlesztés, és egy ugyancsak ingyenes futamidő hosszabbítás - egyebek mellett ezt tartalmazza az öt kormánypárti képviselő által a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat.
Vágólapra másolva!

A Rogán Antal és Kósa Lajos (Fidesz) nevével fémjelzett javaslatot aláírta még Németh Szilárd István (Fidesz), Harrach Péter és Tarnai Richárd (KDNP) képviselő is. A javaslat csak a magánszemélyek által felvett lakáscélú hitel-, kölcsön-, és lízing szerződésekre terjed ki. Tehát sem a vállalkozásokra, sem pedig a szabadon felhasználható jelzáloghitelt felvett magánszemélyekre nem alkalmazható.

A javaslat a pénzügyi intézményekre bízza, hogy saját maguk állapítsanak meg deviza középárfolyamot, amit a forintban törlesztendő deviza hitelek átváltásánál alkalmazniuk kell. Amennyiben nincs saját középárfolyamuk, úgy az MNB hivatalos deviza árfolyamát kell alkalmazniuk. A pénzügyi intézményeknek üzletszabályzataikban kell rögzíteniük a forint-deviza átszámítási módot, illetve azt is, hogy a forintban meghatározott összeg kiszámítására mely időpontban kerül sor.

Azt is kimondja a javaslat, hogy a hitelszerződés az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosítható. Ez alól egy kivétel lehet: a kamat módosítása, de csak akkor, ha azt kormányrendelet megengedi. E körbe tartozik majd a jegybanki alapkamat változása, a refinanszírozási kamatlábak, vagy a pénzpiaci indexek módosulása. A késedelembe esett hitelt felvevő csak 90 napig köteles fizetni a késedelmi kamatot, és egyéb többlet terhet, utána már csak a "normál" kamat és költség fizetésére köteles. Az indoklás szerint ezzel nem nő meredeken az amúgy is fizetési gondokkal küszködő adós terhe. Ezt a szabályt csak a törvény hatálybelépése után felmondott szerződésekre lehet alkalmazni. A korábban felmondott szerződésekre a 90 nap a törvény hatályba lépésével kezdődik.

Az előtörlesztéskor felszámítható költségek felső határát a javaslat a jelenlegi 2,5, illetve 2 százalékról 1,5, illetve 1 százalékra csökkenti. A futamidőből eltelt két év után az előtörlesztés ingyenes lesz, azzal a megszorítással, hogy 5 évente egy költségmentes előtörlesztésre jogosult a hitel felvevője. Az indoklás szerint a hitelkiváltással kapcsolatos korlátozás az adósok helyzetét kihasználó hitelközvetítők nyerészkedésének szab gátat. Ugyancsak 5 évente jár egy ingyenes futamidő hosszabbítás is.

A korábban bejelentett nyolcpontos csomag tartalmazta az úgynevezett tiszta lappal indulás jogát is, ami szerint az adóssal szembeni követelés nem haladhatta volna meg a jelzáloggal terhelt ingatlan aktuális értékének száz százalékát. A javaslatok egyik jegyzője, Rogán Antal, a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője ennek kikerülését a csomagból múlt pénteken azzal indokolta, hogy ehhez a pénzintézeti törvény átfogó módosítására lett volna szükség, amit képviselői önálló indítványban most nem tudtak megoldani.

A nyolcpontos csomag másik "gazdája", Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető elnöke ugyancsak pénteken jelezte: lesz nyolcadik javaslat, indítványozni fogják ugyanis, hogy a hitelszerződések ellenjegyzése átalánydíjas eljárás legyen, amely magába foglalja a későbbi módosításokat is, amelyek száma három-hat lehet, az erről szóló törvényjavaslatot egy-másfél héten belül terjesztik a parlament elé.