Ügyfélpanaszok alapján bankokat bírságolt a PSZÁF

Vágólapra másolva!
A nem megfelelő tájékoztatás, illetve az átutalás elmulasztása miatt büntetett meg két bankot a pénzügyi felügyelet. Egy szocpolos ügyfél halasztási kérelmével nem törődtek, két APEH-nek címzett átutalást nem teljesítettek.
Vágólapra másolva!

A K&H Bankot egymillió, az MKB Bankot pedig ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ügyfélpanaszok alapján indult eljárásokban.

A szerdán közzétett határozat szerint a K&H Bank ügyfele az államilag támogatott lakáskölcsönhöz kapcsolódó megelőlegező kölcsön visszafizetésére halasztást kért, mert a gyermekvállalási kötelezettségét egészségügyi okokból nem tudta határidőre teljesíteni. Kérelmére azonban a bank nem adott írásban választ, majd a határidő letelte után, az ügyfél előzetes értesítése nélkül a megelőlegező kölcsönt hitellé alakította, és megkezdte a törlesztőrészletek levonását az ügyfél számlájáról.

Az ügyfél ezután a felügyelethez fordult, amely megállapította, hogy a bank nem az elvárható szakmai gondossággal járt el az ügyfél tájékoztatása során, és ezzel megszegte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásait.

Az MKB-t azért bírságolta meg a felügyelet, mert a panaszos ügyfél két átutalási megbízását az ügyintéző mulasztása miatt nem teljesítette a bank. Az adóhatóságnak címzett átutalások csak hónapok múlva, az ismételt benyújtás után teljesültek. Ráadásul a bank az ügyfél panaszbejelentésére is csak késve, jóval az előírt 15 napos határidő lejárta után válaszolt.

A bank ugyanakkor vállalta, hogy az átutalás teljesítésének elmulasztása miatti esetleges károkat megtéríti.