Az árfolyamveszteség a Mol eredményét is megviselte

Vágólapra másolva!
Jó számokat hozott a Mol a legújabb üzleti jelentésében, ugyanakkor az árfolyamveszteségek és az adózás miatt negatív eredményt ért el.
Vágólapra másolva!

A Mol speciális tételek nélküli üzleti eredménye 60 százalékkal javult a második negyedévben a megelőző időszakhoz képest, míg az adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési levonás előtti eredmény (EBITDA) 23 százalékkal nőtt. A teljes kimutatást itt érheti el.

Az olajtársaság közleménye szerint a nemzetközi tevékenységből származó magasabb termelés és a magasabb szénhidrogén-árak, a gáz és energia üzletág jól teljesített, illetve a petrolkémia eredménye is pozitívba fordult. A jó üzleti eredmény ellenére a nettó eredmény negatív lett, főként az árfolyamveszteség és a magas adóráfordítás miatt.

A Mol tájékoztatása szerint az eredményjavulás fele a horvát leányvállalat, az INA hozzájárulásából származott. A Mol egy év szerezte meg a társaság feletti ellenőrzést, s azóta szerintük sikeres volt a konszolidáció. Az eredmény másik felét a gáztárolás és az energia szegmens adta.

Egy az Erste-csoporthoz tartozó elemző szerint a csoport eredménye erős, viszont a vártnál magasabb nettó veszteség némi lefelé mutató nyomást jelent. Az elemzés szerint a kérdés a magyar kormány költségvetési konszolidációja és a különadók sorsa lesz a következőkben.