Magyar típusú bankadót tervez a horvát kormány

Vágólapra másolva!
Horvátországban a magyarhoz hasonló, az államháztartási helyzet javítását szolgáló banki különadó bevezetését tervezi a kormány, írták helyi lapok csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A Poslovni Dnevnik című gazdasági lap szerint Ivan Suker pénzügyminiszter az utóbbi hetekben vezető bankárok előtt utalt arra, hogy a mérlegfőösszeg alapján megállapított adót vethetnek ki a bankokra.

A Vecernji List című napilap is hasonló beszámolót közölt, hozzátéve, hogy az elképzelés az idei költségvetés felülvizsgálatának részeként formálódik, és a kabinet a hónap végén hozhatja nyilvánosságra.

A pénzügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a lapértesüléseket. Ugyanakkor a kormányzat megerősítette, hogy tervezik a költségvetés átalakítását, ennek időpontja pedig augusztus vége, szeptember eleje lehet.

A kiadáscsökkentésre kellene koncentrálniuk

A horvátországi hazai össztermék (GDP) tavaly 5,8 százalékkal esett vissza, az idén pedig további 1,5 százalékos csökkenés várható. Az év első hét hónapjában a költségvetés bevételei elmaradtak a tervezettől, a hiány pedig megközelítette az év egészére kitűzött, GDP-arányosan 2,5 százalékos célt.

Horvátországi szakértők szerint a kormánynak inkább a kiadáscsökkentésre kellene koncentrálnia, és nem az adóemelésre, amivel tavaly már próbálkozott, amikor a költségvetés bevételei meredeken csökkentek. "Horvátországnak a közkiadások lefaragására van szüksége, és nem adóemelés vagy új adók bevezetése árán elért bevételnövelésre. A bankokra kivetett adó visszafogná a hitelezést és lassítaná a gazdaság kilábalását a válságból" - mondta Zdeslav Stanic, a francia Siciete Genarale csoporthoz tartozó Splitska Banka elemzője.

Emelkedhetnek a kamatok

A horvát központi bank álláspontja szerint a banki különadó bevezetése a kamatok emelkedésével járhat, és hatására tőkekiáramlás indulhat az uniós tagságra pályázó országból. A több mint 90 százalékban külföldi tulajdonban álló horvát bankok összesített adózás előtti nyeresége 2,23 milliárd kuna (86,5 milliárd forint) volt az idei első félévben, több mint félmilliárd kunával elmaradva az egy évvel korábbi 2,87 milliárdtól.

A pénzügyi szektorra kivetendő különadó tervét Orbán Viktor június 8-án jelentette be a parlamentben kormánya gazdasági akciótervének egyik pontjaként. Már akkor jelezte, hogy a költségvetésnek a létező banki különadó 13 milliárdján felül 187 milliárd forint bevételre lesz szüksége a bankoktól, biztosítóktól és más cégektől.

Az adó kivetéséről szóló határozatot a kormány június 30-án megtartott ülésén hozta meg, arról is döntve, hogy a bankokra 120 milliárd esik a 200-ból, melyet a pénzintézeteknek mérlegfőösszegük után kell fizetniük, az adó mértéke 0,45 százalék. A biztosítók nettó díjbevétel, a pénzügyi szektor többi szereplője nettó árbevétel alapján fizet. A törvényjavaslatot július 22-én szavazta meg a parlament.