Bizonytalanok a tőzsdenapi várakozások

Vágólapra másolva!
Jól nyitott a pesti tőzsde pénteken, de az elemzők szerint az utóbbi időben kiszámíthatatlan a mozgása. mindeneseter nehezen elképzelhető, hogy a görög válság előbb-utóbb ne hagyjon nyomot a világ részvénypiacain.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,75 pontos emelkedéssel, 24 105,20 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,74 százalékkal erősödött.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint kérdéses, hogy a BUX merre tart. A magyar piac ugyanis elszakadt a nemzetközi tendenciáktól: kiszámíthatatlan a mozgása, néha nagyon felül-, néha nagyon alulteljesít. "Elképzelésünk sincs", hogy amikor a piacok veszteségben vannak, miért a magyar papírokat veszik - mondta Varjú Péter.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci elemzője szerint is bizonytalan az irány. Leginkább az amerikai vállalati eredmények befolyásolhatják a kereskedés irányát, de ezen a héten ez még nem dőlt el, és a következő héten is sok jelentések várható.

Az elemző szerint "a fejlett piacok képtelenek esni, a fejlődőek viszont emelkedni, így maradhat az oldalazás, miközben a fejlődő piacok alulteljesítenek". Balásy Zsolt szerint "nehezen képzelhető el, hogy az elkerülhetetlen és egyre inkább közelgő görög csőd továbbra is csak az euró árfolyamára legyen hatással", azaz várhatóan a részvényárfolyamokon is érezhető lesz.

A BUX 114,79 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23 927,45 ponton zárt csütörtökön.