Visszafordult Európa, javított az euró a görög csomag miatt

Vágólapra másolva!
Kétnapi zuhanás után a vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszafordultak az emelkedő pályára, miután Görögország végre hivatalosan kérte az EU és az IMF pénzügyi mentőövét. A olaj és az arany drágult, az euró is magához tért a dollárral szemben, a BUX is feljebb került, a forint pedig erősödött.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi piacokat átmenetileg megnyugtatta, hogy Görögország hivatalosan is kérte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió pénzügyi segítségét.

A jó hangulathoz hozzájárult, hogy a járműiparban érdekelt Volvo és az tehnológiai ágazat egyik óriása, az Ericsson kedvező eredményekről adott számot első negyedéves gyorsjelentésében. Szintén a vásárlói oldalt erősítette, hogy az Ifo német gazdaságkutató intézet áprilisi indexe a vártnál nagyobb mértékben emelkedett.

Emelkedő részvények, drágább olaj

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az Footsie 1 százalékkal 5724, a párizsi CAC 0,7 százalékkal 3951, a frankfurti DAX pedig 1,5 százalékkal 6259 pontra hízott pénteken. A budapesti index is emelkedőn töltötte a napot, a BUX bő 2 százalékos pluszban végzett.

Az olaj is drágult a nemzetközi központokban: a Brent könnyűolaj árfolyama péntek reggel még esett estére azonban 86,65 dollárra emelkedett, ami 92 centtel haladja meg a csütörtöki záróárat. Az amerikai könnyűolaj - West Texas Intermediate - hordónként 73 centtel 84,43 dollárra drágult. Az arany árfolyama is feljebb nyomult, unciánként 1152 dollárt kértek pénteken késő délután Londonban, ami 12 dolláros emelkedés jelent csütörtökhöz képest.

Az euró összeszedte magát

A hivatalos görög segítségkérés előtt az euró dollárhoz mért kurzzsa 1,3202-es szintig esett, ami egyéves mélypontot jelentett, majd magához tért az euró, miután Németország jelezte, kész részt venni a segítségnyújtásban. A kedvező hangulat a kelet-európai devizáknak is erőt adott, a forint euróhioz mért kurzusa 265 feletti tartományból 264 alá esett.

A nap végén azonban az euró veszített értékéből a dollárhoz képest, mert a befektetők most már a hároméves, 45 milliárd euróra taksált EU-IMF mentőterv részleteit és menetrendjét várják, mielőtt tartósabb bizalmat szavaznának a közös valutának.

A bizonytalanságot az is jelzi, hogy az amerikai piacon nem okozott kitörő örömöt a görög mentőcsomag. A New York-i indexek közül magyar idő szerint este negyed 8-kor a 30 vezető részvény mozgását követő Dow Jones Industrial Average és a félezer papír teljesítményét tükröző S&P 500 csak 0,3 százalélos többletnél tartott.