Európai sereghajtó a magyar autópiac

Vágólapra másolva!
Erőteljesen nőtt a személygépkocsik értékesítése márciusban és az idei első negyedévben az Európai Unióban, elsősorban annak köszönhetően, hogy sok országban még támogatják a régi autók lecserélését. Magyarország sereghajtó.
Vágólapra másolva!

Az összes tagország közül Magyarországon volt a legnagyobb visszaesés, 53 százalék, és Portugáliában a legnagyobb növekedés, 87 százalék tavaly márciushoz képest.

Az európai autógyártók szövetségének (ACAE) pénteken ismertetett adatai szerint az Európai Unióban 10,8 százalékkal több, a tíz új tagállamban 10,0 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba márciusban, mint egy évvel korábban.

Az év első három hónapjában 9,2 százalékkal nőttek az eladások az egy évvel korábbihoz képest, a lista utolsó helyezettje itt is Magyarország, 55,1 százalékos visszaeséssel.

A tendencia viszont javulást sejtet, mivel februárban még 57,9 százalékkal kevesebb új autó kapott rendszámot Magyarországon, mint tavaly februárban. Az év első két hónapjában pedig 56,3 százalék volt az éves visszaesés.

Az egész unióban 3 százalékos volt februárban a növekedés éves bázison számolva, és 7,9 százalék az első két hónapban az egy évvel korábbihoz képest.

A magyarországi autóértékesítés visszaesése mellett azonban az export jelentősen fejlődött februárban, ami az egész ipart magával húzta.