Hárommillióra büntetett a GVH egy betelefonálós műsor miatt

Vágólapra másolva!
A GVH 3 millió forintra büntette a Telemédiát, amiért a a cég által jegyzett, az ATV-n sugárzott játékba betelefonálók nem tudták igénybe venni a megígét törökországi utazást.
Vágólapra másolva!

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a TeleMedia Kft. 2008. szeptember 16. és 2008. november 7. között - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás az ATV-n sugárzott, "Többet ésszel" című játékába többször betelefonálóknak törökországi utazást ígért, de végül egyetlen fogyasztó utaztatására sem került sor. A vállalkozás emiatt 3 millió forint bírságot kapott.

A GVH-hoz számos fogyasztói panasz érkezett azzal kapcsolatosan, hogy a TeleMedia InteracTV Produkciós Kft. (TeleMedia) által készített és az ATV által sugárzott "Többet ésszel" című műsorban ígért törökországi utazást/nyaralást a fogyasztók nem tudták igénybe venni. 2008. szeptember 16-a után a "Többet ésszel" című műsorban a műsorvezetők azt ígérték a nézőknek, hogy ha a műsorvezető által meghatározott alkalommal (egyszer, háromszor vagy ötször) tárcsázzák a játék emelt díjas (240 forint + áfa) telefonszámát, akkor automatikusan nyernek egy törökországi utazást egy 5 csillagos szállodában félpanzióval.

Az ígéret szerint mindez attól függetlenül jár, hogy adásba kerül-e a telefonáló. A játékosok többsége néhány hét múlva kapott egy fénymásolt, dátum és aláírás nélküli utazási utalványt. Az ezen megadott telefonszámon azonban csak egy üzenetrögzítő volt elérhető. A játékosok az utalványból tudták meg, hogy az csak a szállodai tartózkodásra jogosít, az utazást azonban egyénileg kellene megszervezniük.

A TeleMedia 2008. november 7. napján fejezte be a török program felajánlását, amikor fogyasztói panaszok alapján arról értesült, hogy azok sem tudják elérni a megadott számot, akik a hotelutalványt megkapták. 2008. november 14-én az utazásszervező cég (Directa Ltd.) arról értesítette a TeleMediát, hogy a jövőben nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit, és nem adja ki a nyereményeket. A TeleMedia többször próbált egyeztetni a társasággal, sikertelenül. Próbált egyeztetéseket folytatni a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, illetve megpróbált hasonló céget keresni a nyertesek kompenzációja végett. A fogyasztók utaztatására végül egyáltalán nem került sor.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerint kifogásolható az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan benyomást kelt, mintha a fogyasztó megnyert, vagy meg fog nyerni egy nyereményt, miközben valójában nincs is nyeremény. Ugyancsak kifogásolható, ha van ugyan nyeremény, ám annak igénybevétele a fogyasztó számára meghatározott pénzösszeg megfizetéséhez vagy költségek viseléséhez kötött.

Mivel bebizonyosodott, hogy nincs nyeremény, mert a telefonálók egy semmire sem jogosító utalványt kaptak, a GVH megállapította, hogy a TeleMedia tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ez akkor is így van, ha a TeleMedia amiatt került ebbe a helyzetbe, mert szerződéses partnerei felmondták a vele kötött szerződést. A GVH szerint ugyanis a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásért a vállalkozások akkor is felelősek, ha közreműködőjük teljesítése valamely általuk korábban nem látott körülmény miatt elmarad. Így végül a TeleMedia 3 millió forint bírságot kapott. A bírság összegének meghatározásakor azonban a GVH tekintetbe vette, hogy a TeleMedia jóhiszeműen járt el, önként felhagyott a kifogásolt kereskedelmi gyakorlattal és igyekezett lépni az utazást igénylők kárának enyhítése érdekében.

Az ügyben érintett német vállalkozásokkal (NIM GmbH., Directa Ltd., Teloxx GmbH.) szemben a GVH a német társhatóság eljárását kezdeményezte.