Nem várnak további esést a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,59 pontos emelkedéssel, 24 790,26 ponton nyitott pénteken. A tegnapi lejtmenet után nem szűámítanak további esésre az elemzők.
Vágólapra másolva!

Nem várnak további esést a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők, az előző napi, több mint 3 százalékos BUX-csökkenés után kisebb emelkedésre látnak esélyt. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint könnyen lehet, hogy előző nap csak egy újabb korrekciót láttunk, ami akár már pénteken is visszaválthat emelkedésbe, miután a magyar piac túlvettsége a régióban kiemelkedő mértékű eséssel enyhült.

Hozzátette: ugyanakkor a fejlett piacoknak és így a magyarnak továbbra is minden oka meglenne az esésre, de az utóbbi hónapok tapasztalata alapján kicsi a valószínűsége, hogy a mostani "remegés" valami nagyobb gyengülés előjele lenne.

Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője "lutrinak" nevezte a választás előtti utolsó tőzsdenapot, de alapvetően nem vár érdemi változást, az árfolyamok stagnálását, esetleg minimális erősödését valószínűsíti mérséklődő forgalomban.

Véleménye szerint a piacok hangulatát pénteken is meghatározhatja a "görög sztori", valamint délután az amerikai tőzsdenyitást adhat irányt. A magyar piac iránya pedig a zárásban dőlhet el a választási eredmény-várakozások hatására.