JP Morgan: Robosztus ütemben a világgazdaság

Vágólapra másolva!
Jóval 3 százalék feletti, robusztus ütemre kapcsolt a világgazdaság éves szintű növekedése az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) tanúsága szerint.
Vágólapra másolva!

JP Morgan, amely minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból képzett saját beszerzőmenedzser-indexét, a múlt hónapról kiadott csütörtöki összesítésében azt írta: az általa kiszámított kibocsátási mutató márciusban meredek ívben, az előző havi 53,8-ról 56,6 pontra emelkedett.

Ez 2007 júliusa óta a legmagasabb összágazati kibocsátási index, és éves szintre számolva hozzávetőleg 3,5 százalékos világgazdasági növekedési ütemnek felel meg - áll az elemzésben.

A ház a márciusi indexsorból kiemeli, hogy csaknem két éve első ízben az 50-es érték fölé - vagyis a növekedést jelző tartományba - emelkedett az összágazati foglalkoztatási részindex. Ez azt mutatja, hogy a vizsgálatba bevont - a világgazdaság teljesítményének zömét adó - gazdaságokban már több új állás keletkezik, mint ahány munkahely megszűnik.

Más nagy londoni házak is a világgazdasági növekedés élénküléséről számolnak be. A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő Londonban kiadott friss, idei első negyedéves globális helyzetjelentése szerint "úgy tűnik", hogy a 2009 közepén kezdődött világgazdasági kilábalás "kezd lendületbe jönni".

A Fitch szerint a növekedés már a tavalyi utolsó negyedévben gyorsabb volt a vártnál olyan vezető gazdasági erőcentrumokban, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Japán.

A hitelminősítő 0,3 százalékponttal 1,9 százalékra javította a világ legnagyobb erőközpontjaira - az Egyesült Államokra, az euróövezetre, Nagy-Britanniára és Japánra - adott idei átlagos növekedési előrejelzését, és jövőre ugyanebben az országcsoportban 2,2 százalékos növekedést vár.

A ház a világgazdaság egészére még dinamikusabb, 2,8 százalékos növekedést jósol 2010 egészére, megjegyezve, hogy ennek egyik hajtóereje a négy legnagyobb felzárkózó gazdaság - Brazília, Oroszország, India és Kína (angol rövidítéssel a BRIC-országok) - együttesen várható 7,1 százalékos idei GDP-bővülése.

A Fitch Ratings szerint a mind élénkebb aktivitás, a nyersanyagszektor hajtotta inflációs gyorsulás, valamint a bankközi finanszírozási költségek normalizálódása közepette a világ vezető jegybankjai most már elkezdik a rendkívüli likviditáspótló intézkedések leépítését.

A cég azt is jósolja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve az idei negyedik negyedévben 0,25 százalékpontos kamatemelést hajt végre. Ez utóbbi kérdésben azonban megosztott a citybeli elemzői közvélemény; vannak szakértők, akik szintén idei Fed-szigorítást várnak, mások szerint ez csak jövőre valószínű.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő globális hitelfolyamat-elemző szolgáltatásának - Moody's Credit Trends - épp e héten közölt forgatókönyvei szerint, ha az amerikai magánszektorban keletkező új munkahelyek számának átlagos havi növekedése a májussal záruló három hónapban eléri a nettó 120 ezret, a Federal Reserve júniusi ülésén valószínűleg figyelmeztetést ad ki a jelenleg 0-0,25 százalékos sávban rögzített szövetségi napikamat-cél közelgő "normalizálásáról".

Ha a júliussal záruló öt hónapban is kitart a havi 120 ezres átlagos állásszám-növekedési ütem, a Fed augusztusban jó eséllyel kamatot emel - áll a Moody's előrejelzésében.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző cége - áprilisra szóló legfrissebb világgazdasági prognózisában ugyanakkor azt jósolja, hogy 2011 harmadik negyedévéig érvényben marad a Federal Reserve jelenlegi, zéróhoz közelítő szövetségi napikamat-célsávja.

Az EIU szerint ezt a várakozást éppen a Fed legutóbbi nyilatkozatai támasztják alá, amelyekből az tűnik ki, hogy a jegybank változatlanul aggódik az amerikai gazdaság állapota miatt.

A ház - vásárlóerő-paritáson mérve - 3,8 százalékra javította az idei világgazdasági növekedésre szóló prognózisát az előző havi elemzésben szereplő 3,7 százalékról, de fenntartja azt a nézetét, hogy jövőre 3,5 százalékra lassul vissza a világszintű növekedés, mivel a cég londoni elemzői szerint a magánfogyasztás még nem lesz képes ellensúlyozni az állami gazdaságösztönző intézkedések akkor már várhatóan halványuló hatásait.

Ugyanezen okból az EIU az amerikai gazdaságban még nagyobb arányú lassulást jósol: áprilisi előrejelzése szerint jövőre az amerikai hazai össztermék csak 1,6 százalékkal növekszik reálértéken a ház által az idei évre várt 2,8 százalékos GDP-bővülés után.