Malév: 24 milliárdos veszteség a rendrakás alatt

Vágólapra másolva!
A Malév tavalyi veszteségének ellenére jobban teljesített, mint regionális versenytársai, és 20 milliárd forinttal kevesebbet fordított az üzemelési kiadásokra. Az üzemi eredmény rosszabbul alakult, mint 2008-ban, ami elsősorban a bevételek elmaradásának volt betudható, amely az egész iparágra jellemző volt a tavalyi esztendőben.
Vágólapra másolva!

A mérleg szerint veszteség jelentős része a Fokker 70-es repülőgépek visszaadásának költségeiből származik és az olyan pénzügyi költségekből, mint a magas kamatok kifizetése, főleg 2009 első felében. A vezérigazgató által tavaly kezdeményezett átvilágítás (audit) ugyancsak felszínre hozott olyan, a Malév számára előnytelen szerződéseket, melyek jelenleg is felülvizsgálat alatt állnak és azok megszüntetésével vagy átalakításával további költségmegtakarítás érhető el.

"A Malév jobban teljesített regionális versenytársainál az elmúlt rendkívül kritikus évben, mely az iparág legsúlyosabb esztendeje volt. Míg az európai versenytársak átlagosan 7 százalékos utasforgalom-csökkenést szenvedtek el, mi azon kevés légitársaságok közé tartozunk mely növelni tudta utas-számát, 6 százalékos növekedést értünk el ezen a területen. A közép-európai régióban a versenytársak a Malévnél sokkal nagyobb, átlagosan 30 százalékos bevételcsökkenést szenvedtek el, míg a Malév bevételei 23 százalékkal estek vissza 2009-ben." - mondta Martin Gauss vezérigazgató a légitársaság tavalyi veszteségéről megjelent hírekre reagálva.

Hozzátette: "a mostani menedzsment az első, mely igazán elkezdte megtisztítani a szervezetett attól a sok rendetlenségtől, melyet az előző tulajdonos és menedzsment hátrahagyott. Az a szervezet átvilágító audit, melyet a tavalyi évben indítottam, talált olyan a Malévra előnytelen szerződéseket, melyeket a jelenlegi menedzsment felülvizsgált, hogy a visszaélések lehetőségét megszüntesse."

A vállalat állítása szerint az elmúlt évben a Malév menedzsmentje számos régi előnytelen szerződést felmondott, több magas költségen működő külföldi irodát bezárt, jelentősen csökkentette a létszámot, egyszerűsítette a társaságon belüli felesleges bürokratikus eljárásokat, és egy olyan átlátható szervezetet hozott létre, mely lehetővé teszi a teljes kontrollt valamennyi költségelem fölött.

A Malévnek 2009-ben 24,4 milliárdos mérleg szerinti vesztesége volt, melynek kialakulására számos a múltban történt hibás döntés is hatással volt. A Fokker 70-es repülőgépek évtizedes használat után tavaly kerültek kivonásra a forgalomból. Az elmúlt években a légitársaság ugyanakkor nem különített el összeget, hogy fedezze a gépek visszaadásának költségeit és nem tervezett be egyéb karbantartási munkákat sem ezekre a repülőgépekre. Ennek végeredménye egy egyszeri 4,8 milliárd forintos költség lett, mely a tavalyi év eredményeit ugyancsak rontotta.

A megbízhatatlan korábbi tulajdonosi viszonyok egy másik olyan tényező, mely nagyban hozzájárult a veszteséghez. A helyes finanszírozás hiánya miatt a légitársaság versenytársainál kedvezőtlenebb kondíciókkal tudott csak működni - kisebb kedvezményeket kapva számos beszállítótól. Másrészt a társaság finanszírozása ugyancsak rendkívül drágán történt tovább növelve a pénzügyi kiadásokat. A Malév 2009-ben 4 milliárd forintot fizetett ki kamatokra, a teljes pénzügyi kiadások összege pedig elérte a 15,6 milliárd forintot.

A nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalat a Népszabadság szerint össze is roppanhat egy esetleges sztrájkkal. Növeli a kockázatokat, hogy amennyiben a társaság visszaállamosítása szabálytalannak minősül az Európai Bizottság szemében, úgy vissza kell fizetni a tőke döntő többségét kitevő pénzt.