Összefog a Microsoft a Forddal - lapszemle

Vágólapra másolva!
Microsoft-szoftvert használna a Ford hibrid és elektromos meghajtású autóiban; hamarosan ismét kutathatnak olaj után az amerikai vizeken; keveslik az állami támogatást a brit kocsmatulajdonosok; valószínűleg közelebb került a csődhöz az EMi kiadó; a tavalyinál nagyobb kedvvel vásárolják fel egymást a világ cégei. Gazdasági lapszemle.
Vágólapra másolva!

A Microsoft egyik szoftverét fogják használni a jövőben a Ford autógyártó hibrid és elektromos üzemű járművei - számolt be a BusinessWeek a két vállalat bejelentéséről. A Hohm nevű energiagazdálkodási szoftver az újratöltés optimális időpontjának kiválasztásában segít majd.

Ismét engedélyezi az amerikai kormány, hogy az olajvállalatok új lelőhelyek után kutassanak az amerikai partok mentén- jelentette a BBC internetes oldala. Az 1980-as években bevezetett moratóriumot egyelőre az atlanti vizeken törlik el. Az intézkedés deklarált célja a külföldi olajszállításoktól való függés csökkentése.

Jelentéktelennek nevezte az egyik nagy brit kocsmahálózatot működtető cég a sorra bezáró, a közösségi élet hagyományos színtereként szolgáló pubok kormányzati megsegítésének tervét - írja az Independent. Ted Tuppen, az Enterprise Inns vezetője a 4,3 millió fontra rúgó segítséget a saját cége által a hálózata tagjainak nyújtott eddigi, 20 millió fontos összeggel vetette össze.

Egyre közelebb kerül a csődhöz az EMI zenekiadó - értesült a Wall Street Journal. A New York-i lap szerint a brit kiadó nem tudott megegyezni a Universallal amerikai jogai eladásáról, és a 300 millió dolláros nevétel elmaradása oda vezethet, hogy képtelen fizetni a Citigroup által nyújtott, 4 és fél milliárd dolláros hitelét.

Feléledőben van a vállalati felvásárlások piaca - írja a Bloomberg a saját maga által gyűjtött adatok alapján. Ezek szerint az év első negyedében 5 százalékkal nőtt a fúziók száma, a határon átnyúló ügyleteké pedig több mint duplájára nőtt. Az ellenséges felvásárlások száma megnégyszereződött.