Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Csaknem a felére zuhant egy év alatt a Nagy-Britanniába munkavállalási céllal érkező kelet-európai EU-polgárok száma a brit belügyminisztérium csütörtökön kiadott legfrissebb, idei második negyedéves összesítése szerint.

A tárca - amely nem akadályozza, de folyamatosan figyeli a bevándorlást a 2004-ben uniós taggá lett nyolc kelet-európai országból, köztük Magyarországról - azt közölte a csütörtöki jelentésben, hogy at idei második negyedében a térségből összesen 26 150-en kérték nagy-britanniai munkavállalásuk bejegyzését. A tavalyi második negyedévben még valamivel több mint 46 ezren érkeztek a keleti EU-országokból a brit munkapiacra.