Romániába tart az RFV

Vágólapra másolva!
Belépett a román távfűtési piacra a Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. (RFV), mivel megvásárolta az élő hőszolgáltatói szerződéssel rendelkező SC Termoenergy Srl. többségi tulajdonrészét, s így megkezdheti a gyergyószentmiklósi távfűtési rendszer felújítását - közölte az RFV az MTI-vel pénteken.
Vágólapra másolva!

Az RFV közleménye szerint a beruházások összértéke 8,4 millió euró, a szerződés futamideje 25 év. A társaság évente 700-800 millió forintnak megfelelő lei árbevétellel kalkulál. Az RFV közleményében kiemelte: a korábbi tervekkel ellentétben nem közvetlen szerződéskötéssel, hanem a jelenleg is élő Hőszolgáltatási Szerződéssel rendelkező, gyergyószentmiklósi SC Termoenergy Srl.-ben szerzett 80 százalékos tulajdonrész révén vehet részt a település távfűtési rendszerének felújításában. Az SC Termoenergy és a gyergyószentmiklósi városi tanács 100 százalékos tulajdonában lévő SC GO S.a. közötti szerződés átalakítását, illetve az RFV tulajdonszerzését a városvezetés jóváhagyta.

A gyergyószentmiklósi távhőrendszer rekonstrukciójára azért van szükség, hogy folyamatosan biztosított legyen a város mintegy 3500 tömbházi lakásának, és önkormányzati intézményeinek fűtése, melegvíz-ellátása. Cél az is, hogy a jelenleginél jobb hatásfokkal és alacsonyabb költségekkel működjön a rendszer.

A román terjeszkedés bejelentése miatt csütörtökön 11:40-től egész nap szünetelt az RFV részvényeinek kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén. A felfüggesztés időpontjáig 397 RFV papírra kötöttek üzletet: az árfolyam 2960 forint volt, 10 forinttal magasabb az előző napi záróárnál. Péntek reggel újrakezdődött a papír kereskedése: az RFV árfolyama 3400 forinton nyitott, ami több mint 14 százalékos növekedés a csütörtöki záró értékhez képest, ezért a papír kereskedését a BÉT pár percig szüneteltette.