Megint megegyezett a GM és a Magna az Opelről

Vágólapra másolva!
Aláírásra kész szerződéstervezetet dolgozott ki az General Motors (GM) és a Magna az Opel autógyár átvételéről, közölte csütörtökön az amerikai eladó és az osztrák-kanadai vevőjelölt.
Vágólapra másolva!

A menedzseri szinten létrejött megállapodás nem jelenti az Opelért folytatott versengés végét. A tervezett ügylethez szükséges a GM igazgatótanácsi hozzájárulása, és az Opel-vagyont kezelő társaság áldása is, ez utóbbiban pedig fele-fele arányban foglalnak helyet a jelenlegi anyavállalat és a német kormány képviselői. Ráadásul a másik vevőjelölt, a Riplewood amerikai pénzügyi befektető belga leányvállalata, az RHJ International (RHJ) is valamennyi vitás kérdésben megállapodásra jutott a GM tárgyalóival.

A terv szerint az autóipari beszállító Magna és partnere, az orosz Szberbank 4,5 milliárd euró német állami garanciavállalás mellett szállna be az új GM Europe társaságba, amely a német Opelt és a brit Vauxhall autógyárat foglalná magába.

A GM és a Szberbank 35-35 százalékos tulajdonrészt szerezne, a Magna húszat, a fennmaradó 10 százalék pedig az Opel-dolgozókhoz kerülne.

Az Opel négy németországi gyárából egyet sem zárnának be, de 2500 fővel csökkentenék az alkalmazotti létszámot, további 8500 főt pedig a Németországon kívüli Opel-érdekeltségektől bocsátanának el. Az új GM Opel elsősorban az orosz piacot venné célba, a közép távú cél 20 százalékos részesedés megszerzése lenne.

Berlini illetékesek szerint a kormány szakemberi tanulmányozni fogják a 600 oldalas szerződéstervezetet, amint kézhez kapják, de a hónapok óta húzódó ügy közeli lezárásával kormánykörökben senki sem számol. Elsőként - a jövő héten - a GM igazgatótanácsa elé kerül a tervezet.

A német kormány, a gyáraknak otthont adó tartományok és az Opel munkavállalói képviseletei a Magna ajánlatát pártolják. A GM nem közölte nyilvánosan, hogy melyik felet választaná, nyílt titok azonban, hogy az RHJ ajánlata felé hajlik, mert ha úgy alakul, egy pénzügyi befektetőtől könnyebben visszavásárolhatná az autógyárat, mint egy szakmai befektetőtől.