Kartellgyanú a könyvszektorban

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indít, mert gyanúja szerint kartellezett négy könyvterjesztő vállalat. Négy hónapon belül ez már a második GVH-vizsgálat az ágazatban.
Vágólapra másolva!

Kartellgyanúba keveredett a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Bookline.hu Nyrt. A cégek ellen versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal.

A versenyhatósághoz érkezett bejelentés szerint a vállalkozások túlságosan magas bizományosi jutalékot kötnek ki a szerződéseikben, és úgy néz ki, a megállapodásaik ezen túlmenően is aggályosak versenyjogi szempontból. Így például némely szerződések tartalmazzák a legnagyobb kedvezmény elvének kikötését, valamint azt is, hogy új könyveknél a kereskedők hat hónapig nem változtathatnak az áron.

Néhány hónapon belül ez már a második könyves kartellgyanú. A GVH áprilisban rajtaütésszerű helyszíni szemlét tartott a Konsept-H Kft.-nél, a Műszaki Könyvkiadónál, a Nemzeti Tankönyvkiadónál és a School Bt.-nél, mert feltételezése szerint összejátszottak az Oktatási Minisztérium által a fogyatékos tanulók tankönyveinek kifejlesztésére 2001 májusában kiírt tenderén.