Vasúti cégek ellen indul eljárás

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 47 vasúti társaság ellen indított piacfelügyeleti eljárást, mivel azok a törvényi határidőre nem tettek eleget működési feltételeik igazolására.

A működési engedéllyel rendelkező vasúti társaságoknak évente, május utolsó napjáig kell benyújtaniuk írásbeli beszámolójukat, amelyben a működési engedély korábbi kiadásakor vizsgált feltételek változatlanságát igazolják. Az éves beszámolási kötelezettség célja, hogy a vasúti piacon csak olyan társaságok működjenek, amelyek megbízható és megfelelő szolgáltatást képesek nyújtani - közölte az NKH.