Idén ismét jó gabonatermés jöhet

Vágólapra másolva!
Magyarország az idén jó gabonatermésre számíthat, bár a mennyiség kissé elmarad a tavalyitól - mondta a Reuters hírügynökségnek a magyar mezőgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

Gráf József szerint az idén 16 millió tonna gabona várható a csapadékhiány miatt a tavalyi 16,9 millióval szemben, de még így is jut mintegy 6 millió tonna exportra.

Tavaly 75 százalékkal több gabonát takarítottak be Magyarországon 2007-hez képest, amikor rendkívüli szárazság tizedelte meg a termést. Az agrárminiszter szerint azonban ilyen mértékű növekedést nem lehet minden évben elérni, így az idén sem, mert más a kiindulási alap.

Gráf szerint búzából 5 millió tonnát, kukoricából 7,5 millió tonnát takaríthat be az idén az ország a tavalyi 5,65 millióval, illetve 8,96 millióval szemben.

"Magyarország éves gabona-felhasználása 10 millió tonna körüli, 16 millió tonnás termés esetén még mindig marad 6 millió tonna exportra" - mondta a miniszter. Hozzátette: az idén jelentős külföldi érdeklődésre számít mind a búza, mind a kukorica esetében.

A miniszter beszámolt arról is, hogy sikerült szinte teljes egészében eladni a tavalyi búzatöbbletet, s a kukoricát is még elviszik a vevők az első fél évben. A gazdasági válság ellenére van igény a gabonára, s az Európa más részein várható gyengébb termés miatt Magyarország az idén is el tudja adni többlet gabonakészleteit - mondta Gráf József.