A Google mindenkit meglepett

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Google világvezető internetes kereső és tartalomszolgáltató a szakértők által vártnál nagyobb első negyedévi adózott eredménynövekedésről számolt be, aminek a hatására több mint 5 százalékkal nőtt a cég árfolyama New Yorkban a tőzsdeidőn túli kereskedésben.

A Google negyedéves adózott eredménye 1,42 milliárd dollár, részvényenként 4,49 dollár volt az egy évvel korábbi 1,31 milliárd dollár, részvényenként 4,12 dollár után. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 5,16 dollár lett. A szakértők 4,93 dollárra számítottak. A cég negyedéves bevétele 5,51 milliárd dollár volt. Ez 6 százalékos éves szintű növekedés, ugyanakkor 3 százalékos csökkenés a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva. A szakértők valamivel nagyobb, 5,53 milliárd dollár bevétellel számoltak.