A közszférán és a nyugdíjasokon spórolna Bajnai

Vágólapra másolva!
A Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeinek tételeiből a nagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintő lépések jelentik - tudta meg az MTI szerdán kormányzati forrásból.
Vágólapra másolva!

Az MSZP és az SZDSZ képviselői által aláírt és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által elvárt politikai nyilatkozat a kiadáscsökkentő, "fájdalmas, lemondást jelentő" intézkedések között a legnagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintő lépések jelentik.

A számítások szerint idén 60, jövőre 120 milliárd forintot lehet megspórolni azzal, hogy felülvizsgálják a közszféra 2009. második félévi keresetkiegészítését (ez az a pótlék, amelyet a 13. havi juttatás megszüntetését követően kaptak meg a közszférában dolgozók). 2010-ben 70 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent majd, hogy a közszféra bruttó állami juttatásait befagyasztják.

Az idei nyugdíjkorrekció jövő évre történő átütemezése 10 milliárd, az idei 13. havi nyugdíj második részének visszavonása pedig 80 milliárd forintos spórolást jelent ebben az évben. A 13. havi nyugdíj teljes megszüntetése jövőre 160 milliárd forintos, a 2010. évi csökkentett nyugdíjkorrekció elhagyása pedig 4-5 milliárd forintos megtakarítást eredményez. A nyudíjindexálás - amelyről még a Gyurcsány-kormány döntött - megváltoztatása pedig jövőre 70-90 milliárdos tételt jelent.

A szociális támogatások csökkentésének legnagyobb kiadáscsökkentő tétele a lakástámogatások idei felfüggesztése és a gáz-, távhőár-kompenzáció idei csökkentése, jövő évtől pedig a fokozatos kivezetése. Előbbi idén 15 milliárd, jövőre 30 milliárd forint, a gáz-, távhőár-kompenzáció megváltoztatása 2009-ben 20, 2010-ben pedig 40 milliárdos megtakarítás.

A táppénz általános mértékének 60 százalékra csökkentése 2010-ben jelentene megtakarítást, 10-20 milliárd forint között; jövőre 10 milliárdos tétel lenne a családi pótlék összegének jelenlegi szinten való befagyasztása.

Szintén jövőre jelentene megtakarítást a családi pótlék jogosultsági korhatárának 23-ról 20 évre való csökkentése, hozzávetőleg ez is 10 milliárd forint. Csupán 1-2 milliárd forintos megtakarítást jelentene a gyes, gyed időtartamának 2 évben való maximálása.