Eladó a győr-péri repülőtér

Vágólapra másolva!
Kétfordulós pályázaton, egyben szándékozik értékesíteni a győr-péri repülőteret, a működéshez szükséges építményeket és a működtető kft. 100 százalékos üzletrészét a tulajdonosi kör: a győri, a Győr-Moson- Sopron megyei és a péri önkormányzat.
Vágólapra másolva!

A pályázatot kiírták, az első érdeklődések már megérkeztek a szomszédos Ausztriából és a távoli Kínából - mondta Borkai Zsolt győri polgármester az MTI-nek hétfőn.

A városvezető közölte: az értékesítés célja a repülőtér fejlesztése. Ez az egyik követelmény, amelyet a lehetséges vevővel szemben támasztanak, a másik pedig az, hogy az új tulajdonosnak vállalnia kell, hogy hosszú távon repülőtérként üzemelteti a létesítmény-együttest.

A leendő vevőnek a továbbiakban is biztosítania kell az Audi számára a repülőtér működését, mivel a létesítmény tulajdonosai 2003-ban erre garanciát vállaltak, amikor az Audi csaknem 1 millió euróval járult hozzá a repülőtér fejlesztéséhez. Akkor az Audi a napi repülőforgalom biztosítását kérte németországi központja, Ingolstadt és Pér között a győri gyár munkatársai számára.

Borkai Zsolt tájékoztatása szerint a pályázat első fordulójában jogi személyek, konzorciumok vehetnek részt. A pályázóknak egyebek között ismertetniük kell öt évre szóló infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó terveiket. A második fordulóra a jelenlegi tulajdonosok választják ki a pályázókat. A polgármester bízik benne, hogy az év végéig sikerül megkötni a szerződést az új tulajdonossal.

A péri repülőtéren tavaly 4000 gép indult, illetve landolt - mondta Vadász László, a Győr-Pér Repülőtér Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. A repülések döntő többsége üzleti célú, illetve cargo repülés. 2008-ban a repülések szerkezete némileg változott, a teheráru-szállítás vált hangsúlyosabbá.

Menetrend szerinti személyszállító járatok viszont nincsenek, mivel a jelenlegi pályaméret nem teszi lehetővé a gazdaságosan működtethető 150-180 személyes gépek fogadását. Ezért lenne szükség egyebek között megfelelő méretű futópályára, továbbá gurulóutakra, új utasforgalmi épületre. Ezeket a fejlesztéseket a jelenlegi tulajdonosok anyagi okok miatt nem tudják végrehajtani.