Mától drágul a távfűtés a fővárosban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A hődíj 9,2 százalékkal emelkedik novembertől Budapesten; ez egy 52 négyzetméteres lakás esetében nem egészen ezernégyszáz forint többletkiadást jelent havonta. Idén már a negyedik alkalommal drágul a távfűtés hődíja Budapesten a gáz árának emelkedése miatt. A hődíj februárban 4,1 százalékkal, májusban 6,1; augusztusban pedig 5,5 százalékkal nőtt.