Drágább lesz a bors és a bazsalikom

Vágólapra másolva!
Ugyan indokolatlan, de jelentős áremelkedés mutatkozott a fűszerpiacon az elmúlt két évben. A legjobban a bors ára növekedett, a korábbi 1500-1700 dolláros világpiaci árszint egészen 4000-ig ugrott. Várhatóan az idén is folytatódik a drágulás, ami előbb-utóbb megjelenik a hazai fogyasztói árakban - írta a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Imre József, a Szilasfood Kft. ügyvezető igazgatója szerint teljesen bizonytalan a borspiac, s bár a nagykereskedők nehezen tudják érvényesíteni az alapanyag drágulását az üzletláncokban, az nyilvánvalóan meglátszik majd a fogyasztói árakban is.

Az elmúlt két évben robbanásszerű áremelkedés volt a borspiacon: a korábbi stabil, tonnánként 1500-1700 dolláros árszint egészen négyezerig emelkedett - a folyamat okaira a fűszergyártó cégek azóta sem találtak igazi magyarázatot, mivel sem a termelői, sem a fogyasztói kereslet oldaláról nem tapasztaltak komolyabb változást. Iparági becslések szerint a világ borsfelhasználása egyébként évi 305 ezer tonna körül alakul.

Várhatóan az idén is folytatódik a tendencia, ami előbb-utóbb megjelenik a hazai fogyasztói árakban. A világ 259 ezer tonnára becsült borstermelésének harmadát adó Vietnam termelői szövetsége a napokban jelentette be, hogy az idén a tavalyinál kisebb volt a betakarított termés: 87 ezer tonna a 2007-es 90,3 ezer tonna után. Az árakat azonban nemcsak a vietnami termés mennyisége befolyásolhatja: az ugyancsak jelentős exportőr Indonéziában, Malajziában, Brazíliában és Srí Lankán például még csak most indul a betakarítás; jelenleg jók a terméskilátások, bár a tavalyit meghaladó termésről egyik országból sem érkezett hír.

Az AC Nielsen Piackutató Kft. legutóbbi, 2007-2008. december-januárban elvégzett felmérése szerint a mono (egyfajta)-fűszerek körében az utóbbi időben csökkent a kereskedelmi márkák piaci részesedése: legutóbb 37, egy évvel korábban pedig 47 százalék volt. Az ügyvezető szerint további áremelkedésekre lehet számítani a bors hazai fogyasztói árában. Mivel azonban a bors alaptermék, gyakorta maga után húzza a többi fűszer árát is. A mostani forinterősödés pedig csak pillanatnyi könnyebbséget jelent az importbeszerzések esetében - teszi hozzá az ügyvezető.