Majdnem 300 pályázónak jut támogatás

Vágólapra másolva!
A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) hétfői ülésén a hazai decentralizált forrásokból mintegy 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg 288 pályázónak - jelentette be Varju László, a tanács elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A régióban a helyi önkormányzati fejlesztésekre 4,560 milliárd forint decentralizált hazai forrás áll rendelkezésre ebben az évben.

A KMRFT tájékoztatása szerint a decentralizált hazai forrásokra 403 pályázó adott be jelentkezést, 4,2 milliárd forint támogatást igényeltek.

A 2008. április 15-én meghirdetett pályázati felhívásokra az önkormányzatok 2008. május 15-ig nyújthatták be pályázataikat.

A területi kötöttség nélküli helyi önkormányzati fejlesztések támogatására 103 pályázat érkezett, ebből 66 pályázat nyert, 509,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a tanács.

Varju László elmondta: ebből a támogatásból a települések - többek között - játszótereket újítanak meg az európai uniós szabványok alapján, több bölcsőde és óvoda vásárolhat eszközöket, fejlesztheti infrastruktúráját.

A területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására 27 pályázat érkezett be, összesen 73,3 millió forint támogatási igénnyel. Ebből 15 pályázat nyert 22,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást. A források felhasználásával 20 településen 2065 utca névtáblát, 104 információs táblát helyeznek ki, 1-1 településen környezetvédelmi programot dolgoznak ki, illetve a településrendezési terv módosítására kerül sor, és 12 ivó kutat létesítenek.

A települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatására 273 pályázatot adtak be. Az igényelt támogatások összege 3,2 milliárd forint volt, amelyből a fővárosi önkormányzat 1,6 milliárd forint, a budapesti kerületek önkormányzatai 526,3 millió forint, a Pest megyei önkormányzatok pedig 1,1 milliárd forint támogatást igényeltek.

A KMRFT döntése alapján 204 pályázat részesült mintegy 2,8 milliárd forint támogatásban közútburkolat felújítására, amelyből a Fővárosi Önkormányzat 1,6 milliárd forintot, a budapesti kerületek önkormányzatai 722,2 millió forintot, a Pest megyei önkormányzatok 528 millió forintot kaptak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a budapesti kerületek útfelújításra 2008. augusztus 15-ig pályázhatnak a megmaradt 1,2 milliárd forintos keretre.