Putyin betett a Mechelnek

Vágólapra másolva!
Pénteken jelentősen csökkentek a moszkvai tőzsdemutatók a befektetők aggodalmára, miután csütörtökön az orosz kormányfő komolyan bírálta az egyik nagy acélipari vállalatot árpolitikája miatt, miközben teljes titoktartás közepette szinte kicsempészték Oroszországból a brit BP olajcég orosz vegyes vállalata, a TNK-BP angol vezérigazgatóját, akitől a közös cég orosz befektetői hosszú ideje igyekeznek megszabadulni.
Vágólapra másolva!

Moszkvában a rubel elszámolású MICEX börzemutató 5,5 százalékkal gyengült, a dollárban kereskedő RTS tőzsde indexe 5,6 százalékkal, március óta legalacsonyabb szintre esett.

Vlagyimir Putyin csütörtökön azt mondta, hogy a Mechel orosz acélgyártó és bányaipari cég az első negyedévben a külpiacon fele annyit kért nyersanyagaiért, mint odahaza. Az orosz miniszterelnök emiatt trösztellenes vizsgálatot rendelt el a céggel szemben.

A Mechel a legnagyobb, kokszolható szenet kitermelő bányák üzemeltetője Oroszországban. Tulajdonosa Igor Zjuzin, Oroszország 12. leggazdagabb embere.

Putyin orosz acélgyártók képviselőivel tartott megbeszélésen fenyegette meg csütörtökön a céget, amelynek első embere betegségére hivatkozva nem jelent meg azon. A Mechel, amely egyben a hatodik legnagyobb orosz acélgyártó, csütörtökön nem kívánta kommentálni a miniszterelnöki bírálatot.

Piaci elemzők Putyin bírálata kapcsán máris párhuzamot vontak a YUKOS olajipari cég esetével.

Csütörtökön a New York-i értéktőzsdén jegyzett Mechel árfolyama mintegy 40 százalékkal zuhant, 5 milliárd dollárral csökkentve a vállalat piaci értékét.

A RIA Novosti orosz hírügynökség pénteken napközben azt jelentette, hogy Putyin bírálata után a Mechel jelezte: párbeszédet tervez a kormánnyal. Erre a hírre az orosz vállalat árfolyama közel 21 százalékkal emelkedett a New York-i értéktőzsdén. A RIA idézte a Mechel közleményét, amely szerint dialógust tervez a kormánnyal, és hogy soha nem értékesítette olcsóbban kokszolható szenét külföldön, mint odahaza.

Röviddel később azonban mérséklődni kezdett a Mechel részvényének a napi nyeresége, mert a cég szóvivője bejelentette: nem tettek közzé olyan tartalmú közleményt, amelyben párbeszéd megkezdéséről lett volna szó a kormánnyal a nyersanyagok árától. A szóvivő kijelentése szerint a RIA beszámolója egy "technikai hiba" volt.

Borzolta a kedélyeket a moszkvai tőzsdéken az is, hogy pénteki beszámolók szerint Robert Dudley, a brit BP olajcég orosz vegyes vállalata, a TNK-BP angol vezérigazgatója teljes titoktartás közepette kellett hogy elhagyja csütörtökön Oroszországot. A Financial Times pénteki beszámolója szerint Robert Dudley távozását szigorú hírzárlat övezte mindaddig, amíg a vezérigazgató repülőgépe a levegőbe nem emelkedett. A vezérigazgató - saját közleménye szerint - a munkavállalási engedélye körüli bizonytalanság miatt döntött a távozás mellett, és azért, mert a vállalat és ő személy szerint is "folyamatos zaklatásnak" volt kitéve.

Hozzátette: ellene és a vállalat ellen "példátlan vizsgálatok, eljárások, nyomozások" folytak, és egyéb terhekkel is szembesült.