Kedvező adatok két francia multinál

Vágólapra másolva!
Két francia multi is kedvező negyedéves eredményekről számolt be. A Vivendi cégcsoporton belül továbbra is a legnagyobb bevételtermelő az SFR vállalat, amely a legnagyobb francia alternatív vezetékes szolgáltató és a második számú mobilszolgáltató. Pozitív eredményeket ért el a Danone is, az élelmiszeripari multi forgalma közel 2 százalékkal jobban növekedett a vártnál.
Vágólapra másolva!

A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat 11,268 milliárd eurós bevételt jelentett az első félévről, 10,2 százalékkal - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 12,3 százalékkal - többet a tavalyi első félévi 10,223 milliárdnál. A második negyedben, szintén éves összehasonlításban, már 15,1 százalékkal, illetve változatlan valutaárfolyamokkal számolva 17,4 százalékkal nőtt a bevétel.

A cégcsoport olyan neves tagokkal büszkélkedhet, mint a Universal Picturs, a Universal Studios, a Universal Music Group, vagy éppen a legnagyobb bevételt hozó SFR.

Azonos csoportösszetételre számolva a tavalyihoz hasonló profitnövekedést ígérnek a cégnél egész évre. A Vivendi Universal Music Group bevétele 2,044 milliárd euró volt, 4,9 százalékkal több - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 2,4 százalékkal kevesebb - az egy évvel korábbinál. A digitális tartalomértékesítés 33 százalékkal nőtt.

Az SFR bevétele a legnagyobb

Idén legnagyobb bevételtermelő továbbra is a Vivendihez tartozó SFR, a legnagyobb francia alternatív vezetékes szolgáltató és a második számú mobilszolgáltató. A forgalma 22 százalékkal 5,289 milliárd euróra nőtt néhány szerzemény, közte a Tele2 France tavaly júliusi és a Neuf Cegetel idén áprilisi beemelése miatt a csoportmérlegbe. Ezek nélkül, összehasonlítható alapon 2,6 százalékkal nőtt itt a forgalom.

A Vivendi Universal Games elektronikusjáték-részleg bevétele 11,2 százalékkal 444 millió euróra csökkent a tavalyi első félévi 500 millióhoz képest. A Canal Plus tévécsatorna bevétele 4,6 százalékkal 2,254 milliárd euróra gyarapodott.

Tavaly a Vivendi Universal 2,832 milliárd eurós, újabb rekord adózott eredményt ért el - egyvégtében a harmadikat -, 8,3 százalékkal többet a 2006-os 2,61 milliárdnál, főleg a marokkói távközlési szolgáltatás és a fizetős tévé szolgáltatás erős javulása miatt.

A társaság már 2006-ban vezető pozícióba került Európában a fizetőstévé-piacon, miután televíziós leányvállalata, a Canal Plus egyesült az ugyancsak francia TPS csoporttal..

Jó eredmények a Danone-nál is

A tavaly nagy átalakításon átesett francia élelmiszeripari vállalat, a Danone pénteken 701 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 5,3 százalékkal többet a tavalyi első félévi 663 milliónál. A profit 15,8 százalékkal nőtt volna, ha a csoport összetétele a tavalyi első félévben is ugyanolyan lett volna, mint most.

A forgalom 18,2 százalékkal - szervesen, azaz változatlan csoportösszetételre és azonos valutaárfolyamokkal számolva 9,6 százalékkal - 7,691 milliárd euróra bővült 6,508 milliárdhoz képest. Az elemzők csak 7,6 százalékos szerves növekedést vártak. A tavalyinál gyorsabb ütem azonban átmenetinek bizonyulhat: a féléven belül lassult a szerves növekedés, az első negyedévben 11,6 százalékos volt, a másodikban 8 százalékos, rendre éves összehasonlításban.

"A piacokon a fogyasztási irányzatok bizonyos lassulását tapasztaljuk", írták a beszámolóban. Egész évre 8-10 százalékos szerves bevétel-növekedést, és 15 százalékosnál kisebb egy részvényre jutó profitnövekedést jósoltak a cégnél pénteken.

Tavaly eladták a Győri Kekszet

Tavaly a Danone 1,302 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 9 százalékkal többet a 2006-os 1,194 milliárdnál. A bevétele 3,6 százalékkal - szervesen, azaz változatlan csoportösszetételre és valutaárfolyamokkal számolva 7,2 százalékkal - 14,579 milliárd euróra gyarapodott 14,073 milliárdról.

Másfelől a Danone tavaly novemberben 5,3 milliárd euróért eladta az aprósütemény, gabonapehely és müzli üzletágát - Latin-Amerikán és Indián kívül - a világ legnagyobb aprósütemény-gyártójának, az amerikai Kraft Foods Inc.-nek, 5,3 milliárd euróért, benne a Győri Keksszel is. Jelenleg a Danone friss tejtermékekkel, ásványvízzel, csecsemőtápokkal és orvosi tápszerekkel foglalkozik.