Magánkézben a cseh egészségügy

Vágólapra másolva!
Bár 1989-ig a cseh egészségügy teljes egészében állami tulajdon volt, mára legnagyobb részben kikerült a központi irányítás alól - jelenti a prágai egészségügyi információs és statisztikai központ, az UZIS. Az ország 27 628 intézménye közül csupán 249 minisztériumi alapítású egyetemi klinika és nagyobb kórház maradt állami felügyelet alatt - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A fennmaradó 27 379 intézmény már nem állami tulajdon: regionális és helyi önkormányzatok, magánszemélyek, egyházak vagy más jogi személyek alapították és működtetik őket.

Az állam alkalmazza az orvosok 18 százalékát és az összes egészségügyi dolgozó 25 százalékát, a kórházi ágyak 28 százalékát pedig biztosítja. Az egészségügyi szempontból egyenletesen ellátott 14 cseh régió összesen 60 intézményt működtet, az orvosok nyolc százalékának és az egészségügyben alkalmazottak tizenegy százalékának ad munkát. A többség, azaz az orvosok 69 százaléka és az egészségügyben dolgozók 57 százaléka azonban az állami szektoron kívül dolgozik.

Az UZIS szerint 2007 végén összesen 43 700 orvos dolgozott az országban, a teljes egészségügyi személyzet 105 400 fős volt, 238 lakosra jutott egy orvos. Az intézmények hetven százaléka általános vagy gyermekorvosi rendelő és járóbeteg-ellátó. Az ambulanciák adják a legtöbb munkát: az orvosok háromnegyede és az egészségügy összes alkalmazottjának fele látja el ott a betegeket, méghozzá 80 százalékban magánkézben lévő rendelőkben - írja a Napi Gazdaság.