Fúzióval jött létre az új energiaóriás

Vágólapra másolva!
Két és fél éves vajúdás után megszületett Európa legnagyobb energiaipari cége, a GDF-Suez. A két francia vállalat, a Gaz de France és a Suez részvényesei jóváhagyták a párizsi kormány által kezdeményezett fúziót - tudósít a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az új konglomerátumban a francia állam birtokolja majd a legnagyobb részvénypakettet 35,6 százalékkal, utána következik a belga nagyiparos, Albert Frere 5,3 százalékos részesedéssel.

A tőzsdén 90 milliárd eurót érő cég Európában piacvezető lesz a gázkereskedelemben, és fontos szerepe lesz az áramtermelésben is. A két vállalat tevékenysége kiegészíti egymást, az energiatermelés és a környezetvédelmi ipar házassága új lehetőségeket nyit meg a 200 ezer alkalmazottat foglalkoztató új cég számára.

A Magyarországon mindkét elődcég révén érdekelt GDF-Suez a jövőben az eddiginél is több forrásból szerezheti be az energiát, és erősebb tárgyalási pozícióban tárgyalhat a beszállítókkal, így a Gazprommal.

A fogyasztók ugyanakkor nem járnak feltétlenül jobban az egyesüléssel: a Gaz de France elnöke, egyben az új cég jövendő második embere máris bejelentette, hogy az olaj világpiaci árának folyamatos emelkedése miatt elkerülhetetlen lesz a gázárak növelése Franciaországban - írja a Népszabadság.