Elmaradt a várttól a cseh infláció

Vágólapra másolva!
Csehországban a fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, elmaradva a 0,4 százalékos szakértői inflációs várakozástól. Éves szinten júniusban 6,7 százalékos volt az infláció, szemben a májusi 6,8 százalékkal.
Vágólapra másolva!

A júniusi inflációs adat megfelel a cseh központi bank májusban közzétett prognózisának, amely 6,7 százalékos inflációt vetít előre az idei évre.

Júniusban az árakat elsősorban az üzemanyagok drágulása (3,3 százalék), ezen belül a minden idők rekordszintjére emelkedő dízelolaj (5,5 százalék) és a benzin drágulása emelte meg. A 95-ös oktánszámú benzin 2005 szeptembere óta a legmagasabb szintjére drágult. Az élelmiszerárak nem változtak az előző hónaphoz viszonyítva.

Szakértők szerint az adat megkönnyíti a központi bank helyzetét, amely az erős korona mellett mérlegel kamatemelést. Az irányadó kamat (kéthetes repo) a februári 25 bázispontos emelés után került a jelenlegi 3,75 százalékos szintre.