A vártnál nagyobb a júniusi hiány

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az államháztartás júniusban - önkormányzatok nélkül - 297,2 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium kedden. A szaktárca 281,2 milliárd forint hiányt várt a hatodik hónapra. A központi költségvetés júniusban 307,6 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tb-alapok 8,8 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 1,6 milliárd forintos többletet értek el.

Az idén az első félévi hiány 722,0 milliárd forint lett, ami a GDP 2,6 százaléka. A Pénzügyminisztérium legutóbbi prognózisában 706,1 milliárd forintos, a GDP 2,6 százalékát kitevő deficitet jelzett előre a hatodik hónap végére. Tavaly az első féléves államháztartási deficit 1003,7 milliárd forint volt.

Az idei első hat hónapban a központi büdzsé bevételei 3693,1 milliárd forintra rúgtak, a kiadásai 4476,1 milliárd forintot értek el, azaz a deficit 783 milliárd forint volt. Ezzel párhuzamosan az államháztartás bevételei 6086,2 milliárd forintot értek el, miközben a kiadások 6808,2 milliárd forintot mutattak.