Tovább betegeskedik az USA gazdasága

Vágólapra másolva!
A vártnál sokkal több, 79 ezer állás szűnt meg a múlt hónapban az amerikai magánvállalatoknál, közölte a helyzetet rendszeresen felmérő Automatic Data Processing (ADP) szervezet és a Macroeconomic Advisers. Közben az új autók értékesítése másfél évtizedes mélypontra csökkent, mert a magas benzinár elriasztja az embereket a kocsivásárlástól.
Vágólapra másolva!

Májusban még 25 ezres létszámnövekedés volt az amerikai magánszektorban, míg az amerikai kormányzati apparátusban 17 ezres volt a növekedés. A teljes mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatás múlt havi alakulásáról az amerikai kormányzat a héten adja ki adatát, becslések szerint 55 ezer fős csökkenésről számol majd be. Májusig bezárólag rendre csökkenést mértek, minek következtében a munkanélküliségi ráta májusban 5,5 százalékra ugrott az Egyesült Államokban.

Pang az autópiac is

Több mint másfél évtizede nem voltak ilyen gyengék a havi újautó-eladások az amerikai piacon, mint most: júniusban a tavaly júniusihoz képest 18,3 százalékkal esett vissza az értékesítés, betetőzve a féléves eladás negatív rekordját 1993. óta. Fél év alatt 7,41 millió új autó talált gazdára Amerikában, júniusban 1,2 millió.

Várható, hogy a tengerentúlon az évtized legrosszabb eladása lesz az idei az autóipar számára. Elsősorban a nagyobb fogyasztású járművek értékesítése esett leginkább, főleg a kisteherautóké.

Meglepetésre a japán kocsik eladásai is katasztrofálisan alakultak a múlt hónapban: a Toyota eladásai 21 százalékkal zuhantak, bár a jelentések szerint azért, mert egyszerűen nem tudtak az üzemanyagtakarékos modellekből eleget gyártani. A Nissan nem járt így, de eladásai mégis 18 százalékkal estek vissza. Egyedült a Honda zárt jó hónapot a japánok közül.

Az amerikai gyártók közül a Chrysler szenvedett leginkább: 36 százalékkal adott el kevesebbet, mint egy évvel előtte. A Ford 28 százalékkal maradt el az időszakban. A General Motors "büszke lehetett" eladásai csupán 18 százalékos csökkenésére.