Kisebb a feldolgozóipar az eurózónában

Vágólapra másolva!
Az eurózóna feldolgozóiparában júniusban három év óta első ízben csökkent a teljesítmény, azzal összefüggésben, hogy az euró erősödése megnehezítette és drágította a kivitelt. A termelés egyidejűleg elérte az áprilisi rekordszintet.
Vágólapra másolva!

Az eurózóna feldolgozóipari beszerzői menedzser indexe júniusra 49,2 pontra esett a májusi 50,6 pontról. Az elemzői várakozásokban még ennél is nagyobb mértékű, 49,1 pontra történő visszaesés szerepelt.

Az 50 pont alatti index a tevékenység csökkenését jelzi, amire 2005 júniusa óta nem volt példa. A további kilátások is kedvezőtlenek, mivel az új megrendelések alindexe öt éves mélypontra esett vissza.

Problémás lehet, ha az EKB kamatot emel

A kedden közölt adat fokozza az Európai Központi Bank dilemmáját. Az EKB csütörtökön a várakozások szerint emelni fogja az irányadó kamatot, hogy megfékezze a magas inflációt. A gazdasági tevékenység lanyhulása viszont ezzel ellentétes lépést feltételezne - mondják a szakértők. Az eurózónában az infláció 4,0 százalékkal rekordszintre emelkedett júniusban a hétfőn közzétett adatok tanúsága szerint.

A feldolgozóiparban a bekerülési árak indexe két éves csúcsra, 70,8 pontra nőtt a májusi 66,9 pontról. Igaz, a vállalatok az árdrágulás egy részét át tudták hárítani vevőikre, amit a kibocsátási árak 56,4 pontos alindexe jelez. Ez az alindex az áprilisban mért éves rekorddal azonos szinten áll júniusban.

Az euró, amely júniusban 11 havi csúcsra jutott a dollárral szemben a Fed kamatcsökkentése után, fékezte az exportot.

Németországban a feldolgozóipari beszerzői menedzser index 52,6 pontra esett a májusi 53,6 pontról, Franciaországban pedig az index három év óta első ízben utal a feldolgozóipari tevékenység lassulására, az index ugyanis 49,2 pontra esett. Spanyolországban tovább csökkent az index, a negatív tartományban 40,6 pontra került, és ezzel már a hetedik hónapja folyamatosan az 50 pontos küzöb alatt mozog. Olaszországban júniusra 46,9 pontra esett a májusi 48,0 pontról, a feldolgozóipari tevékenység lassulása itt már a negyedik hónapja tart.

Az eurózónában a szolgáltatásokat érintően is lassulást - 49,5 pontot - várnak júniusra a szakértők. Az adatot csütörtökön közlik majd.