Még mindig az Exxon a legnagyobb

Vágólapra másolva!
Idén is az Exxon Mobil vezeti a Financial Times globális listáját, amely a világ 500 legnagyobb vállalatát rangsorolja a március 31-én regisztrált piaci érték alapján. (Ebből következően csak tőzsdei cégek szerepelnek a listán.) A második helyre a PetroChina jött föl idén, megelőzve a General Electricet - áll a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Az idei, immár tizenkettedik éves lista legfőbb jellemzője az olajcégek felemelkedése és a bankok háttérbe szorulása. Tavaly óta 11 bank szorult le a listáról és öt olajcég került be. Az első öt vállalat között három olaj- és gáztermelő található - írja a Napi Gazdaság.

Továbbra is az egyesült államokbeli cégek vannak a legtöbben a listán, de a kínai vállalatok száma nőtt a legjobban: nyolcról 25-re, őket az orosz és az indiai vállalatok követik a számbeli gyarapodást tekintve.

Ami az egyes szektorokat illeti, az autóiparban az első két helyen a japán Toyota és a német Volkswagen áll, a három nagy amerikai gyártó nem szerepel az ötszázas listán.

A bankszektorban a kínai Industrial & Commercial Bank of China, az életbiztosítók közül a China Life Insurance áll az első helyen (a holland ING a második).

Az elektromos cégek közül a francia EdF az aranyérmes 159 milliárd dollárral, az elektronikában a német Siemens a legnagyobb 99 milliárddal.

A gáz-, víz és egyéb közműcégek között a német E.On vezet, amely a globális listán a 41. helyen áll 124 milliárd dollárral.

A vezetékes távközlési cégek listáját az amerikai AT&T, a mobilszolgáltatókét a China Mobile vezeti.

A szoftvercégek között a Microsoft, a hardvercégek között a Cisco az első.

A kiskereskedelmi láncok közül az amerikai Wal-Mart áll az élen 210 milliárddal, amivel a 11. helyet foglalja el. Az acél- és fémiparban a Franciaországban bejegyzett ArcelorMittal az első és az orosz Norilszk Nyikkel a második 119, illetve 54 milliárddal.