Anheuser: nem elég a 46,3 milliárd dollár

Vágólapra másolva!
Az Anheuser-Busch Cos Inc sörgyártó túl alacsonynak találta és elutasította az InBev NV 46,3 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, ám meghagyta egy újabb, magasabb összegű ajánlat megtételének lehetőségét.
Vágólapra másolva!

Az Anheuser igazgatótanácsa egyhangú szavazással döntött a belga-brazil társaság részvényenként 65 dollárt kínáló, két héttel ezelőtti vételi ajánlatának elutasításáról. Arra hivatkoztak, hogy az ajánlat alulértékeli a cég eszközeit és növekedési terveit, így annak részeként azt a nemrégiben kialakított költségcsökkentő programot is, amely "Blue Ocean" néven fut.

Az Anheuser vezérigazgatója az InBev vezérigazgatójának írott levelében ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy a továbbra is készen állnak minden olyan stratégiai elképzelés tanulmányozására, ami az Anheuser-Busch részvényeseinek érdekeit szolgálja, így egy olyan tervezet áttekintésére is, amely a társaság valódi értékét tartalmazza.

Az InBev hangsúlyozta ugyan a "barátságos" megoldást, ugyanakkor egy ellenséges felvásárlási akció előjátéka is lehet az a kereset, melyet csütörtökön nyújtottak be annak érdekében, hogy a részvényesek a teljes igazgatótanácsot leváltsák. Elképzelhető az a megoldás is, hogy közvetlen, ellenséges vételi ajánlattal fordulnak majd a részvényesekhez, hogy így szerezzék meg a társaság ellenőrzéséhez szükséges részvénycsomagot.

Az InBev egyelőre tanulmányozza az Anheuser levelét, és megfelelő választ kíván adni arra - mondta el a cég szóvivője.

Az elemzők úgy vélik, az InBev számított első ajánlatának elutasítására, és valószínűleg egyelőre nem tér le a barátságos megszerzés útjáról, így emel ajánlatán. Úgy számítják, következő tétje közelebb lehet majd 70 dollárhoz. Egyes vélekedések szerint ugyanakkor kockázatos az ajánlat elutasítása, mert a részvényesek megdühödhetnek, ha az üzlet kútba esik, és esetleg a kitűzött célok elérése sem sikerül.