Kamatot emelt a román jegybank

Vágólapra másolva!
A román jegybank csütörtöki bejelentése szerint péntektől újabb negyed százalékponttal, tíz százalékra emeli az alapkamatot. Ez immár sorrendben a hatodik kamatemelés.
Vágólapra másolva!

A bejelentés szerint a bank folytatja a pénzügyi piacok likviditásának szigorú irányítását nyíltpiaci műveletekkel és a kötelező minimális tartalékráták jelenlegi szintjének fenntartásával.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a bank kamatdöntő testülete közelről figyeli a makrogazdasági mutatókat az inflációs nyomásra tekintettel.

Május elején a román nemzeti bank 25 bázisponttal 9,75 százalékra emelte irányadó kamatát, a pénzügypolitikai rátát, hogy megállítsa az árnövekedési nyomást, ami veszélyezteti a jegybank inflációs célkitűzését.

Április közepén a román központi bank elnöke azt mondta, hogy júliusig két éves csúcs közelében marad az infláció. Mugur Isarescu úgy vélte, hogy az infláció várhatóan augusztustól kezd mérséklődni. Az inflációemelkedés oka részben az élelmiszerek világpiaci árának a növekedése, a bérek emelkedése és a hazai kereslet bővülése.

A bank negyedéves jelentésében decemberre 6 százalékos tizenkét havi áremelkedést vár, szemben a korábban jelzett 5,9 százalékkal. A 2,8-4,8 százalékos célsávon nem változtattak. A jövő év végére viszont 3,9 százalék helyett már csak 3,5 százalékos drágulási ütemre számít a bank. A jövő év végi célsávja 2,5-4,5 százalék.