Csökkenhetnek a mobiltarifák

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményezett csütörtökön a mobiltarifák unión belüli további csökkentéséről, ezúttal az úgynevezett végződtetési díjak szabályozására összpontosítva.
Vágólapra másolva!

A mobilhívás-végződtetés díján a mobilhálózatok közötti hívás-összekapcsolás nagykereskedelmi díjtételeit kell érteni, amit beépítenek az előfizető telefonszámlájába.

Nagy tarifa-különbségek az EU-ban

Jelenleg az EU-országokban nagyon eltérőek a tarifák. Cipruson percenként mindössze 2 eurócent, Bulgáriában 18 eurócentnek megfelelő összeg. Emellett az is aránytalanságot jelent, hogy a mobil végződtetési díjak nagyságrendekkel magasabbak a vezetékes végződtetési díjaknál. Vannak olyan tagországok, ahol tízszer többe kerül két mobilhálózat összekötése, mint két különböző vezetékes szolgáltató összekapcsolása. Az eltérésből az is következik, hogy egy vezetékes szolgáltató lényegében a mobilszolgáltatót finanszírozza minden, vezetékes hálózatból mobil hálózatba irányuló hívással.

Magyarországon a Nemzeti Hírközlési Hatóság a 2004 elején még 33-39 Ft közötti végződtetési díjakat mára 20 Ft körüli, az EU átlag alatti szintre csökkentette. A hatóság 2006-os határozata szerint 2009 január elsejétől a három magyarországi mobilszolgáltató hálózatában a végződtetési díj egységesen 16,84 Ft lesz percenként.

Más hálózatba is olcsóbb lesz a hívás

A túl magas - és a tényleges önköltségnél sokkalta magasabb - mobil végződtetési díj arra ösztönzi a fogyasztót, hogy csak a nagy szolgáltató hálózatokhoz kötődjön, hiszen azoknál nagyobb eséllyel telefonálhat hálózaton belül.

A versenytorzító eltérések csökkentése érdekében Viviane Reding távközlési ügyekben illetékes EU-biztos szeptember 3-ig tartó konzultációsorozatot hirdetett.

Reding azt reméli, hogy az elkövetkező három évben a jelenlegi szinthez képest 70 százalékkal is leszoríthatók a mobilhívás-végződtetési díjak. Javaslata szerint világos és az egész EU-ban egyformán érvényesülő elveket kellene megfogalmazni abban a tekintetben, hogy mely költségelemek építhetők be a végződtetési díjba, és egységes tarifaplafont kellene megállapítani a mobil és a vezetékes végződtetési díjakra.

A hívott fél is fizethet

A közelmúltban Viviane Reding több olyan nyilatkozatot tett, amiből arra lehet következtetni, hogy a brüsszeli bizottság nem ellenezné a "hívott fél is fizet" elv újraélesztését az uniós mobilpiacon. Ez szakemberek szerint mindenképpen csak a végződtetési díjak drasztikus letörése mellett képzelhető el, de modellszámítások szerint így végeredményben olcsóbbá tehetné a mobiltelefonálást. Ilyen elv érvényesül jelenleg is az Egyesült Államokban, valamint több ázsiai országban.