Felhajtja az urán árát az atomreneszánsz

Vágólapra másolva!
Ahogy az emberiség egyre többet tud meg a klímaváltozásról, egyre inkább átértékeli az atomenergiát, lehetséges szerepét egy fenntartható energiagazdaságban. A csernobili balesettől távolodva az időben a nukleáris erőművek száma megint gyarapodik, ez pedig felhajtja az üzemanyagul szolgáló urániumérc árát is.
Vágólapra másolva!

Miután az elmúlt évben az uránérc ára egy több éves emelkedés után közel 60 százalékkal csökkent, idén ismét jelentősen drágulhat a nyersanyag ára - idézi a Goldman Sachs bankházat és a Rio Tinto bányavállalatot az International Herald Tribune. A tavaly nyáron kezdődő áresés mögött az állhat, hogy egy földrengés megrongált egy japán erőművet, és több mulasztásos hiba miatt reaktorokat kellett leállítani Németországban és Nagy-Britanniában is. Mindez 2 százalékkal csökkentette az urániumfogyasztást 2007-ben, ami mindössze a harmadik év volt az 1970-es évek óta, amikor csökkent a felhasználás.

Megújuló uránbányák

Ez az árcsökkenés azt eredményezte, hogy számos uránbánya működtetése közel került a már nem gazdaságos szinthez. Az áramhiány megszüntetésére kidolgozott indiai és kínai atomerőmű-építési tervek azonban felélénkíthetik az urániumbányászatot, Kanadától Kazahsztánon keresztül Ausztráliáig, sőt Magyarországig. India 3 reaktort indít be 2008-ban, és további 6 kezdhet működni jövőre Indiában, Kínában, Oroszországban, Kanadában és Japánban. Kína 2007-ben két egységet indított be, és 2011-ig további három megépítését tervezi a Nukleáris Világszövetség (WNA) szerint. Az áramhiányban szenvedő Dél-Afrikai Köztársaság 15 milliárd dolláros erőműépítési tervet valósít meg.

Az uránium iránti kereslet várhatóan olyan mértékben fog növekedni, mint idén az olaj iránt - véli a Deutsche Bank. Míg 2007-ben az urániumfogyasztás 66 500 tonna volt, ez alig több mint egy évtized alatt 100 ezer tonna fölé kerülhet. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) körülbelül 1400 új atomerőmű megépítését javasolja a következő jó 4 évtizedben (ez évente átlag 32 darabot jelent). Úgy tűnik, a magyar parlamenti politikai pártok is egyetértenek Paks duplájára bővítésében.

Az első növekedési hullám az emelkedő gazdaságú országokból fog kiindulni, amelyeknek még inkább megterhelőek a magas olaj-, gáz- és szénárak. Érdekes ellentét, hogy miközben a fosszilis energiahordozók ára az óriási kereslet és a spekulánsok hatására rekord magasságokba kúszott, és az éghajlatváltozásban betöltött kedvezőtlen szerepük is egyre nagyobb hangsúlyt kap, az uránium ára jócskán mérséklődött.

A szenátorok is támogatják

A nukleáris energiával és az uránérc árával kapcsolatban még mindig a biztonsági kockázatok jelentik a legnagyobb gátló tényezőt. A környezetvédők és zöld szervezetek tiltakozásai számos tervezett erőmű építését hiúsították meg, és a pennsylvaniai üzemzavar, illetve a csernobili katasztrófa is sok befektetőt és politikust ijesztett el az atomenergiába való beruházástól. A nukleáris energiaipar gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt válságba kerülhet egy nagyobb hiba, vagy egy terrortámadás esetén. Ennek ellenére az USA elnökválasztási kampányában is sokat beszélnek az atomerőművek szükségességéről. John McCain csaknem megduplázná a jelenleg 104 darab egyesült államokbeli reaktor számát, de Barack Obama is támogatja ezt. Az utolsó erőművet 1990-ben helyezték üzembe az USA-ban.