Megint árat emelt a Dow Chemical

Vágólapra másolva!
A legnagyobb amerikai vegyiművek, a Dow Chemical 25 százalékkal emeli termékei árait, szállítási felárat vezet be, és egyes termékek termelését csökkenti, a magas energia- és nyersanyagárak miatt.
Vágólapra másolva!

Ez már a második áremelés a cégnél egy hónapon belül.

A Dow Chemical már 25 százalékkal csökkentette etilénoxid-termelését világszerte, 15 százalékkal a polisztirén-termelését Európában, és most 40 százalékkal visszafogják a sztiréntermelést Európában, a gyenge gazdasági környezet miatt is. Költségcsökkentő intézkedéseket is tesznek a járműipari vegyipari részlegben, mert Észak-Amerikában gyengül az autóértékesítés, közölték a vállalatnál kedden.

A szénhidrogén nyersanyagok és az energiafelhasználás költsége öt év alatt megnégyszereződött, és idén már több mint 32 milliárd dollárba kerül, ezzel magyarázták az újabb áremelést.

A Dow Chemical adózott eredménye az első negyedévben 941 millió dollárra csökkent a tavalyi első negyedévi 973 millióhoz képest, a forgalma 19,2 százalékkal 14,824 milliárd dollárra emelkedett 12,432 milliárdhoz képest, miközben az értékesítés mennyiségben 2-6 százalékkal nőtt. Az első negyedévben áraik átlagosan 17 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, ez ellensúlyozta az energia- és nyersanyagköltség 42 százalékos emelkedését.

Tavaly a Dow Chemical adózott eredménye 2,887 milliárd dollárra csökkent a 2006-os 3,724 milliárd dollárról - utoljára 2005-ben nőtt az adózott eredmény -, a bevétel 53,513 milliárd dollárra gyarapodott 49,124 milliárdról.