Kecskeméten nyílt a Schaffner Holding gyára

2008.06.20. 16:55

Megindult a termelés a svájci székhelyű Schaffner Holding AG május 19-én átadott új kecskeméti gyárában, ahol zajszűrő egységeket és transzformátorokat gyártanak - közölte az MTI-vel pénteken Mócza László, a cégcsoport magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

Az elektromágneses félvezetők gyártásában világszerte vezető holding hétezer négyzetméteren felépített kecskeméti gyára az egyik legfontosabb európai gyártóbázissá vált, ahol több mint 200 főt alkalmazunk - mondta a Schaffner EMV Hungary Kft. vezetője.

Kecskemét -Thaiföld és Kína mellett - egyike a világszerte jelenlévő Schaffner csoport három legnagyobb gyártóközpontjának. Magyarországon elsősorban az európai és amerikai piacra szánt elektronikai alkatrészek gyártása folyik.

Mócza László beszámolt arról, hogy a holding versenyképességének növelése, piaci terjeszkedése érdekében 8 éve létesített gyártóbázist Magyarországon.

A cégvezető hangsúlyozta: a kecskeméti gyár a Magyarországon előállított termékek magas minőségi színvonala, versenyképes árai és logisztikai szempontból előnyös helyzete révén mára fontos szerepet tölt be a Schaffner csoport nemzetközi termelésében.

A vállalat 2007-ben felvásárolt egy transzformátorokat gyártó német céget és az ottani tömeggyártást is folyamatosan áthelyezi Kecskemétre.

A kecskeméti üzem, mint a Schaffner csoport minden gyártóközpontja, ISO 14001-es minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik, és megfelel a nemzetközi piac legmagasabb minőségi követelményeinek - tette hozzá a cégvezető.

KAPCSOLÓDÓ CIKK